Várom, várom lakodalmam

Nehezen,

No de hiszen ma-holnap már

Itt leszen.

Nem a világ ez az egy hét,

Lemorzsolom apródonként

Valahogy.

Szegény ember fia vagyok,

Az apám

Egy kunyhót sem, egy garast sem

Hagy reám;

Baj, baj! de nem olyan nagy baj,

Azért mi csak elélünk maj’

Valahogy.

Menyasszonyom akaratos

Kis leány,

Én sem hajtok fejet minden

Szó után,

Tüzes patak a mi vérünk,

Hanem azért csak megférünk

Valahogy.

Ma ő enged, holnap meg én

Engedek,

Igy elejét álljuk szépen

A pörnek,

És ha nappal összeveszünk,

Este majd csak kibékülünk

Valahogy.

(Szatmár.) -334-