A gyáva faj, a törpe lelkek,

Kik nem szégyenlik magokat

Sápadni, ha kezemben a lant

Egy-egy merészebb hangot ad,

Ha a közelgető viharnak

Megérint hírmondó szele,

S dalom, mint elkapott madár, a

Földről magasra száll vele.

A vész csak készülőben van még,

És nem szakít le egyebet,

Mint ajkamról egy-egy hangos szót,

A fákról egy-egy levelet;

Hah, majd ha minden erejével

Fog dúlni és üvölteni,

S szivem mélyét forgatja föl s a

Fát gyökerestül tépi ki!

Mit mondotok, mit tesztek akkor,

Ha a világnak sarkai

Földindulástul, mennydörgéstül

Tőből meg fognak ingani,

Ha összevesz, mint négy vadállat,

És pusztít mind a négy elem

S én vérbe mártott lantomat majd

Véres kezekkel pengetem!

(Pest.)