Ül a király nagy kevélyen

A fényes királyi széken,

Magas urak (aljas szolgák!)

Körülveszik, kezét nyalják.

De a trónus inogni kezd…

Földindulás okozza ezt?

Földindulás: néplázadás!

Gyarapodik szemlátomást.

Mint a folyóviz a gátot,

Eltépte a nép a lánczot,

S békójának töredéke

Fegyver mostan a kezébe!

Ing a trónus egyre jobban,

Sompolyognak alattomban,

Sompolyognak el az urak,

A királynál csak egy marad.

Tudjátok-e ki ez az egy,

A ki maradt, a ki nem megy?

Orczája hó, ruhája vér,

Keze halál, neve hóhér.

Szól a király: »mind elhagyott!

Csak másod magammal vagyok.

Te vagy tehát, te vagy nekem

Egyetlen egy hű emberem!«

»Azért, hogy én itt maradok,

Híved, király, én sem vagyok«,

Szólt a hóhér előlépve,

»Királyoknak nincsen híve.

Kik a trónus körül járnak,

Nem egyebek ők, mint árnyak,

Tart az árnyék, mig süt a nap,

Ha ez elmegy, vége annak.

Itt maradtam én te veled,

Mert nekem te adsz kenyeret,

Együtt lenni kell mi nekünk,

Egymás nélkül nem élhetünk.«

(Pest.)