Egyik kezemben a fegyverem,

A másikat sem hevertetem,

Jobb kezemben tartom kardomat,

Bal kezembe veszek poharat.

A ki mostan nem tart én velem,

Verje meg azt az én istenem,

Vigyék el a körmös angyalok…

A hazáért iszom, igyatok!

Igyunk, jó barátim, mostanság,

Bor a megtestesült bátorság,

Pedig nekünk ez kell, nem egyéb,

Öntsük hát magunkba hevenyén.

Ki tudja, hogy mit hoz a holnap?

Mire virad, tán már dobolnak,

Akkor aztán ki a csatára

Édes magyar hazánk javára!

Koszorús a haza homloka!

Szabadságból fontuk azt oda,

Ott is marad örök mindétig,

Azt ugyan le róla nem tépik.

Egyszer volt csak rabnép a magyar,

Többé lenni nem fog, nem akar,

Most már meg van vetve a lába,

S az úristen sem hajt igába.

Szabadságunk, a ki hozzád nyúl,

Elbucsúzhatik a világtul,

Szivében vér s élet nem marad,

Kiürítjük, mint e poharat!

(Pest.) -381-

-382-