Félre, kislelkűek, a kik mostan is még

Kételkedni tudtok a jövő felett,

Kik nem hiszitek, hogy egy erős istenség

Őrzi gondosan a magyar nemzetet!

Él az a magyarok istene, hazánkat

Átölelve tartja atyai keze;

Midőn minket annyi ellenséges század

Ostromolt vad dühhel: ő védelmeze.

-383-

Az idők, a népek éktelen viharja

Elfujt volna minket, mint egy porszemet,

De ő szent palástja szárnyát ránk takarta,

S tombolt a vihar, de csak fejünk felett.

Nézzetek belé a történet könyvébe,

Mindenütt meglátni vezérnyomdokát,

Mint a folyóvízen által a nap képe,

Áthuzódik rajta arany híd gyanánt.

Igy keresztüléltünk hosszu ezer évet;

Ezer évig azért tartott volna meg,

Hogy most, a midőn már elértük a révet,

Az utósó habok eltemessenek?

Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk őtet,

Mert káromlás, tőle ilyet tenni fel,

Nem hogy egy isten, de még ember sem űzhet

Ily gunyos játékot gyermekeivel!

A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke,

S büntetéseit már átszenvedte ő;

De erénye is volt, és jutalmat érte

Még nem nyert… jutalma lesz majd a jövő.

Élni fogsz, hazám, mert élned kell… dicsőség

És boldogság lészen a te életed…

Véget ér már a hétköznapi vesződség,

Várd örömmel a szép derült ünnepet!

(Pest.)