A végtelen birodalom helyett

Adának néki egy kis ketreczet!

Vas-rostélyos kicsiny ketreczben áll

Az oroszlán, a sivatag-király.

Hagyjátok őt békében állani,

Szentségtelenség háborítani.

Ha elrablák a szabadságot tőle,

Hadd gondolkozzék legalább felőle;

-365-

Ha el nem éri a fa sudarát,

Hadd lépjen árnyékára legalább.

Ott áll merően, méltóságosan,

Még mostan is mily méltósága van!

Elvették szabadságát, mindenét,

De nem vehették hős tekintetét.

Merően áll, miként a pyramíd, a mely

Sokszor nézett reá komor köveivel.

Ott járnak kósza gondolatjai,

Magát szülőföldére képzeli,

A melynek sivatagjait vele

Együtt zugá be a szamum szele.

Ez a szép föld, ez volt a szép idő!…

De tömlöczének őre jő,

S merengésének eltünik világa,

Mert vesszejével őt ez főbe vágta.

Vessző s egy ily ficzkó parancsol néki,

Oh minden égnek minden istenségi!

Ilyen mélyen hajolt magas feje,

Ilyen gyalázatot kell tűrnie!

S a bámuló otromba néptömeg

Gyalázatán még egy nagyot röhög.

Hogy mersz pisszenni, léha söpredék?

Ha szét találja törni tömlöczét,

Ugy összetéphet, ugy széjjeltagolhat,

Hogy lelked sem marad meg a pokolnak!

(Pest.)