Ifju lánya a vén télnek,

Kedves kikelet,

Hol maradsz? mért nem jelensz meg

A világ felett?

Jöszte, jöszte, várnak régi

Jó barátaid;

Vond föl a kék ég alatt a

Fák zöld sátrait.

-387-

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,

Beteg most szegény,

Oly halványan üldögél ott

A föld küszöbén;

Áldást hoz majd a mezőre,

Ha meggyógyitod:

Édes örömkönnyeket sír,

Édes harmatot.

Hozd magaddal a pacsirtát,

Nagy mesteremet,

A ki szép, szabad dalokra

Tanít engemet.

S ne feledd el a virágot,

S ne feledd el ezt,

Hozz belőle, a mennyit csak

Elbír két kezed.

Nagyobbodtak a halálnak

Tartományai,

S bennök sokan a szabadság

Szent halottai;

Ne legyenek szemfedőtlen

Puszta sír alatt:

Hintsd reájok szemfedőül

A virágokat!

(Pest.)