Hagyjátok el azt a piros-fehér-zöld színt,

Lejárt az ideje!

Más szín illeti most a magyar nemzetet:

Piros és fekete.

Fessük zászlainkat fekete-pirosra,

Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Kicsiny sziget vagyunk tenger közepében,

Erős vihar támad,

Minden felől jőnek és megostromolják

A habok hazámat.

Fessük zászlainkat fekete-pirosra,

Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Készül az ellenség; és mi készülünk-e?

Mit csinál a kormány?

A helytt, hogy őrködnék, mélyen, mélyen alszik

Fönn a haza tornyán.

Fessük zászlainkat fekete-pirosra,

Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Fönn a kormány alszik, mi pedig itt alant

Vígadunk, dőzsölünk,

Mintha mind a három isten nem gondolna

Mással, csak mi velünk.

Fessük zászlainkat fekete-pirosra,

Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Eszembe jut Mohács, az a szomorú kor!

Akkor is így tettünk,

Teritett asztalnál telt poharak körül

Bút és bajt feledtünk.

Fessük zászlainkat fekete-pirosra,

Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Mohács, Mohács!… tarka lepke, gondatlanság

Röpködött előttünk,

Azt űztük, pedig már a török oroszlán

Elbődült mögöttünk.

Fessük zászlainkat fekete-pirosra,

Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Hol lesz az uj Mohács? hol megint húszezer

Magyar vitéz vész el,

Mérföldekre nyúló rónát borítva el

Kiomló vérével.

Fessük zászlainkat fekete-pirosra,

Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Hol lesz az uj Mohács? a hol megint lemegy

Majd a haza napja,

S háromszáz évig vagy talán soha többé

Arczát nem mutatja!

Fessük zászlainkat fekete-pirosra,

Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

(Pest.) -391-