Pesten járt kend, bátya, ugyan mondja meg,

Mit csinálnak odafönn a követek?

Mondja el a sok szép jó hírt felőlök,

Hadd buzdúljon a szívem, hadd örűlök.

»Nem örülsz a pesti hírek hallatán,

Ríva fakadsz, kedves öcsém, mint a lyány.

Ríva fakadsz, hogyha magyar a hited,

Ha hazádat s szabadságod szereted.

-403-

Jertek ide, jertek ide, legények,

Elbeszélem azt az uj hírt ti néktek,

Nem akar az országgyülés egyebet,

Csak az egyet, hogy katonák legyetek.«

Ejnye bátya, eb a lelki, mi lelte,

Hogy ezt olyan gonosz hírnek képzelte?

Melyikünket tartja olyan gyávának,

Hogy ne menne szívesen katonának?

Egytül egyig mind ott leszünk, a hol kell,

Mind kiállunk bátor, elszánt lélekkel,

Alig várjuk, hogy azt mondják: ide hát

Védelmezni bajában a szent hazát!

»A szavamba vágtatok, jó legények,

Nem ottan van ám vége a beszédnek,

Az a vége, hogy katonák legyetek,

És pedig nem magyarok, de németek.

Belebújtok majd a német ruhába,

Német szóval vezetnek a csatába,

Német zászló, az a feketesárga,

Avval mentek szegény Olaszországra!«

Huh még azt is a ki áldja, teremti!

De már abból csakugyan nem lesz semmi.

Ilyenek hát követeink, ilyenek?

Isten őket érdem szerint áldja meg.

Olaszország minket soha nem bántott,

Egyet akar velünk: a szabadságot.

Ezért minket oda vinni nyakára?

Soh’ se lépünk mi arra a határra.

Itt maradunk mi a magyar hazában,

Ezt megvédjük mind halálig mindnyájan,

De magyar ruhában és magyar szóval

És a magyar háromszinű zászlóval.

Katonának valamennyin fölcsapunk,

De a magyar hazát védi csak hadunk,

Magyar hazánk pedig ott van valóban,

Hol a háromszinű magyar zászló van!

(Pest.)