Hideg idő, hűs őszi éj,

Ott kandallómon ég a tűz,

De hasztalan, nem melegít,

Mert, kedvesem, te mellettem nem űlsz.

Itten didergek egyedűl,

Várom, hogy elálmosodom,

Mint várja mélaszomorún

Leroskadását a magányos rom.

Még gondolkodni sem tudok,

Lelkemnek szárnya összefagy,

Mert te, virágos tavaszom,

Te hő nyaram, te messze messze vagy.

Csak már ne volna ily borús,

Ilyen sötétfelhős az ég;

Hajolva ablakom fölé

Talán egy kissé elmerengenék.

Ha már szemed nem láthatom,

Ha már nem lehetek veled:

Hadd látnék egy szép csillagot,

A mely pótolna téged némileg!

(Debreczen.) -407-