Tudod, midőn először ültünk

E tó fölött, e fák alatt?

Röpűl a gyors idő fölöttünk,

Azóta két év elhaladt.

Ily ősz volt akkor is, ilyen szép

Mosolygó őszi délután,

Szelíd fuvalmak így rezgették

A sárga lombokat a fán.

Igy tükrözé vissza a tónak

Vize a tiszta kék eget,

Igy ringatózott ama csónak

Ábrándosan a víz felett.

De akkor még csak gondolatban

Élveztem mennyországomat,

Mert akkor még nem csókolhattam,

Mint mostan, édes ajkadat.

Két éve annak… sokat elvitt

Az idő tőlem azalatt,

De nem panaszlok, mert a mennyit

Elvitt, sokkal többet hozott.

-408-

Téged hozott meg nékem, téged,

Reményim fényes gyöngysora,

Kiért az örök üdvességet

Ezerszer adnám én oda.

Maradjunk még itt, légy mellettem,

Hol úgy busúltam egykoron,

Hagyj engem itt most elmerengnem

Végetlen boldogságomon!

(Erdőd.)