És az idő eljött, bár nem hamar,

De nem is későn még, midőn

A szent imádság meghallgatva lőn,

Midőn egygyé lett mind a két magyar!…

Ki eddig a porban hevertél,

Légy üdvözölve kebelünkön, Erdély!

Oh nemzetemnek drága szép testvére,

Simúlj, simúlj testvéred kebelére,

A melyben a szív, most oly édesen ver…

Légy üdvözölve százszor, százezerszer!

Mi jól esik ölelkezésünk,

S még is milyen sokáig késtünk!…

De mindegy, mindegy, feljött végre

A győzedelmes nap az égre,

Mely összesímult arczainkra süt.

S örömkönyűket szárit mindenütt.

Oh nap, ne bántsd e könnyeket,

Melyek most pilláinkon rengenek,

A melyeket

Öröm csepegtetett;

Hagyd a világnak végeiglen

Ottan ragyogni szemeinkben,

Hagyd ott ragyogni mindég!…

Magyar szemében ez oly ritka vendég.

Együtt vagyunk és együtt maradunk

Nincs isten és nincs ördög, a ki

Ismét széjjel birná szakítni

Ölelkező karunk.

Egy volt a bölcsőnk, koporsónk is egy lesz,

Ha majd leszállunk a holt nemzetekhez…

De én nem félek többé a haláltul;

Viselje bármilyen csalárdul

A változékony sors magát,

Sebet kapunk talán, de nem halált.

Jöhetsz, most már jöhetsz, vihar,

Nem rettegjük már haragod,

Két ország egygyé olvadott,

Két élü kard lett a magyar,

Mely jobbra is vág, balra is vág,

És jobbra-balra majd érzik csapását!

S te, lelkem, szállj a Királyhágón által

Érzelmeimnek tündérvilágával,

És szórd el ott e kincseket,

Ajándékozz meg ifjat, öreget,

Hadd gazdagodjék mindenik meg,

De legszebb részét add a székelyeknek!

Csókold meg a székely fegyvereket,

Azok csókodtul tündököljenek,

S azoktól nyerj te hős-erőt,

Mely ugy tündöklik a világ előtt!

S ha bejárád a völgyeket,

Röpűlj föl s állj meg bérczeik felett,

S hogy megismerjék a rónák fiát,

Játszál szemökkel, mint a délibáb.

(Pest.)