Itt születtem én ezen a tájon

Az alföldi szép nagy rónaságon,

Ez a város születésem helye,

Mintha dajkám dalával vón tele,

Most is hallom e dalt, elhangzott bár:

»Cserebogár, sárga cserebogár!«

Ugy mentem el innen, mint kis gyermek,

És mint meglett ember úgy jöttem meg.

Hejh azóta húsz esztendő telt el

Megrakodva búval és örömmel…

Húsz esztendő… az idő hogy lejár!

»Cserebogár, sárga cserebogár.«

-392-

Hol vagytok, ti régi játszótársak?

Közületek csak egyet is lássak!

Foglaljatok helyet itt mellettem,

Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,

Hogy vállamon huszonöt év van már…

»Cserebogár, sárga cserebogár.«

Mint nyugtalan madár az ágakon,

Helyrül helyre röpköd gondolatom,

Szedegeti a sok szép emléket,

Mint a méh a virágról a mézet;

Minden régi kedves helyet bejár…

»Cserebogár, sárga cserebogár!«

Gyermek vagyok, gyermek lettem ujra,

Lovagolok fűzfasípot fújva,

Lovagolok szilaj nádparipán,

Vályuhoz mék, lovam inni kiván,

Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár…

»Cserebogár, sárga cserebogár!«

Megkondúl az esteli harangszó,

Kifáradt már a lovas és a ló,

Haza megyek, ölébe vesz dajkám,

Az altató nóta hangzik ajkán,

Hallgatom, s fél álomban vagyok már…

»Cserebogár, sárga cserebogár«… – –

(Félegyháza.)