Koszorút kötöttem

Cserfa-levelükbül,

Harmat csillog rajta

Örömkönnyeimbül…

Kinek adnám én ezt,

Kinek adnám másnak,

Mint vitéz Lenkei

Huszárszázadának?

Ez ám csak a század,

Ezek a legények!

Ősapáink mellé

Oda illenének,

Romlatlan bennök a

Régi jó magyar vér…

Bár adhatnék nekik

E dalnál nagyobb bért!

Dicső fiak ők! s ha

Én nekem nem hisztek,

Ám nézzetek oda,

Hogy mit cselekesznek.

Én elhallgatok, az

Ő tettök beszéljen…

Százszor kiáltjátok

Majd rájok az éljent.

A Dniester vizén

Túl Mariampolban,

Lengyelország földén

Egy huszárezred van.

Szép magyar huszárok,

Fiatal legények,

Kutya bajuk… vígan

Miért ne lennének?

-400-

Vigan vannak, össze-

Verik bokáikat;

De van ott egy század,

A melyik nem vigad.

Míg világát éli

A vidám ezered,

Közűlök egy század,

Búbánatnak ered.

Miért búslakodtok,

Jó magyar huszárok?

Némelyik szeméből

Könny miért szivárog?

»Hogy ne búslakodnánk,

Hogy ne búslakodnánk,

Mikor veszélyben van

Édes magyar hazánk?

Rútul feni fogát

Rája tót, rácz, német,

Hogy az istennyila

Őket ott ütné meg!

S minket, kik a hazát

Védeni szeretnénk,

Itt idegen földön

Tart a kötelesség.«

Igy emészti őket

A bú és a méreg…

Összesúgnak-búgnak…

Vajon mit beszélnek?

Hangjaik suttogók,

Arczuk titokteljes…

Egy nagy szándékjok van,

Nagy és veszedelmes.

Milyen gonoszságot

Forralnak magokban,

Hogy nem beszélnek fönn-

Szóval, csak titokban?

Mily istentelenség

Forog elméjökben,

Hogy alattomban kell

Eljárniok ebben?

Nem istentelenség,

A mit ők akarnak:

Segítséget vinni

A bántott magyarnak,

Segítségül menni

Hazájok földére,

Melyre immár foly a

Gazda-nemzet vére.

Ez a jó huszárok

Szívbeli szándoka,

És hogy ezt titkolják,

Van annak nagy oka…

Oda jutottunk már,

Hogy csak titkon lehet

Tégedet érezni,

Szent hazaszeretet!

Éjnek éjszakáján

Kiállott a század

Od’ a partra, melyet

A Dniester áztat…

E folyónál pihent

Egykor vitéz Árpád

Mielőtt bevette

Attila országát.

E szent helyen álltak

A derék huszárok,

Itten nyílt ama szent

Esküvésre szájok,

Hogy meg fogja őket

Látni Magyarország,

Hogy Magyarországot

Védelmezni fogják!

És midőn az esküt

Elmondották vóna,

Belé ugrattak a

Dniester folyóba,

S jó paripáik az

Éji sötétségben

Általusztak velök

Szépen szerencsésen.

S jöttek haza felé,

Jöttek, jövögettek,

Hát egyszer mögöttök

Kit pillantanak meg?

Lenkei kapitány,

Az ő kapitányok,

Ez iparkodott nagy

Sebesen utánok:

»Álljatok, legények,

Forduljatok vissza,

A generális küld,

Hogy híjalak vissza!«

Hanem a huszárok

Nem fordultak vissza,

Sőt a kapitánynak

Igy feleltek vissza:

»Kapitány uram, mi

Engedelmeskedünk

Ugy, ha előre megy,

És nem hátra velünk.

Vitéz kapitány úr,

Legyen a vezérünk,

Ilyen ember kell, mint

Kapitány úr, nékünk!

Annyi szent, hogy minket

Vissza nem visz innen

Sem a generális

Sem pedig az isten.

Kötelességünkről

Ne beszéljen nékünk,

Szentebb a haza, mint

A kötelességünk!«

Tőről vágott magyar

Ember a kapitány,

Nem igen téríté

Seregét ezután,

Ment velök, nem hátra,

De szépen előre,

És elértek édes

Hazájok földére.

Itt a haza földén,

Hová vont szívetek,

Forró öleléssel

Üdvözlünk titeket,

Vitéz jó testvérek,

Üdvözlünk ezerszer…

Beszéljen akármit

A hadügyminister!

(Pest.)