Megint beszélünk s csak beszélünk,

A nyelv mozog s a kéz pihen;

Azt akarják, hogy Magyarország

Inkább kofa, mint hős legyen.

Dicsőségünknek kardja! csak most

Készültél s már a rozsda esz,

Meglássátok, maholnap minden

Az ó kerékvágásba’ lesz.

Úgy állok itt, mint a tüzes ló,

Mely föl vagyon nyergelve már,

S prüsszögve és tombolva ott benn

Fecsegő gazdájára vár.

Nem a tettek terén fogok hát

Mint egy csillag lehullani?

Megfojtanak majd a tétlenség

Lomhán ölelő karjai?

S nem lenne baj, ha magam volnék,

Hisz egy ember nem a világ,

De ezer és ezer van, a ki

A zablán tépelődve rág.

Óh ifjaink, óh én barátim,

Ti megkötött szárnyú sasok,

Láng a fejem, jég a szívem, ha

Végig tekintek rajtatok!…

Föl, föl hazám, előre gyorsan,

Megállni fél uton kivánsz?

Csupán meg van tágítva rajtad,

De nincs eltörve még a láncz!

(Pest.)