Hogy kitelt a francziáknál

A király becsülete:

(Mint ezernyolczszázharminczban

S most valami két hete)

Fölberzenkedett a német,

S esküvék, hogy bosszut áll,

Megöli a szabadságot

És megmenti a királyt.

S vitte zsoldos seregét és

Longwy már meghódola,

Megy tovább, Verdunön a sor,

Elkezdődik ostroma.

Verdun gyáva népe reszket,

S reszkető félelmiben

Térd- s fejethajtást határoz,

Hogy bántása ne legyen.

De az őrség kapitánya

Beaurepaire mást beszél:

»Hódolásról nem lehet szó,

Még nem oly nagy a veszély.

Ha az ellen fegyverünkbe

Szerelmes, jól van, tehát

Hadd vegye ki kezeinkből,

Mi magunk ne adjuk át.«

A ki gyáva, siket is, nem

Hallgatott rá a tanács,

Tollat nyujtanak neki, hogy

Irj’ alá a hódolást.

Beaurepaire elhajítja

A tollat, s fegyvert ragad,

S lelkesűlten és elszántan

Mondja ki e szavakat:

»Éljétek túl hát a szégyent,

A gyalázatot, de én

Az ellennek csak holttestet

Adni át megesküvém.

Bátraink előtt halálom

Majd mint vonzó példa áll…

Én betöltöm esküvésem…

Végszavam: szabad halál.«

-374-

Neki szegzé kebelének

S elsütötte fegyverét,

S ez szivébül kiszakítá

Életének gyökerét.

(Pest.)