(Moore után angolból.)

Ne feledd a tért, hol ők elestek,

Az utósó s a legjobb vitézek;

Mind elmentek és kedves reményink

Velök mentek, egy sírban enyésznek.

Oh, ha visszanyernők a haláltól

A sziveket, mik előbb dobogtak,

Ujra víni a szabadság harczát

Színe előtt a magas mennyboltnak!

-372-

Pillanatra ha lehullna lánczunk,

Melyet ott ránk a zsarnok szoríta:

Nincsen ember, nincsen isten, a ki

Minket ujra megkötözni bírna!

Vége van… de bár a történetben

Ottan áll a győző-név ragyogva,

Átkozott az a dicsőség, a mely

A szabadok szíveit tapodja.

Sokkal drágább a sír és a börtön,

Melyet honfi-névnek fénye tölt meg,

Mint a győzedelmi oszlop, a mit

A szabadság romjain emeltek.

(Pest.)