Feleségek felesége,

Lelkemadta kicsikéje!

Jer ide már az ölembe,

Mulassak veled kedvemre.

Szerettelek lyánykorodban,

Szeretlek most százszor jobban,

Nem százszor, de ezerszerte,

Ha meg nem haragszol érte

Nem is tudja a nőtelen,

Mi az igazi szerelem;

Hogy’ tudná az istenadta?

Még csak akkor tanulgatja.

Nőtelen ember szerelme

Csak virág a kalap mellett;

S most a szerelem én nékem

Lélekzetem, szívverésem.

De boldogok is vagyunk ám,

Ugy-e, lelkem kis Juliskám?

Meg se várjuk a halálunk,

Elevenen égbe szállunk!

(Pest.)