Hazánk szentje, szabadság vezére,

Sötét éjben fényes csillagunk,

Oh Rákóczi, kinek emlékére

Lángolunk és sírva fakadunk!

Az ügy, melynek katonája voltál,

Nem sokára diadalmat űl,

De te nem léssz itt a diadalnál,

Nem jöhetsz el a sír mélyibűl.

-377-

Hamvaidnak elhozása végett

Elzarándokolnánk szívesen,

De hol tettek le a földbe téged,

Hol sírod? nem tudja senki sem!

Számkiűzték nemzeted körébül,

Számkiűzve volt még neved is,

S bedőlt sírod a század terhétül,

Mely fölötte fekszik, mint paizs.

Oh de lelked, lelked nem veszett el,

Ilyen lélek el nem veszhetett;

Szállj le hozzánk hősi szellemeddel,

Ha kezdődik majd az ütközet.

Vedd a zászlót, vedd szellemkezedbe,

S vidd előttünk, mint hajdan vivéd,

S másvilági hangon lelkesitve

Erősítsd meg seregünk szivét!

S rohanunk az ellenség elébe,

S ha utánunk nyúl száz drága kéz,

S lesz előttünk száz halálnak képe:

Nem lesz köztünk, a ki visszanéz.

S majd ha eljön győzedelmünk napja,

A szabadság dicső ünnepe,

Igy kiált fel millióknak ajka:

A ki kezdte: az végezte be.

(Pest.)