Tiszt vagyok… ha lát a közlegénység,

Tisztelkedve megyen el mellettem;

Én pirúlok, gondolván magamban:

Nincs igazság, nincs igazság ebben.

Nekünk kéne köszönteni őket,

Mert mi nálunk sokkal többet érnek. –

Tiszteljétek a közkatonákat,

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

Velök állunk a csaták tüzében,

De mi tudjuk, hogy miért csatázunk,

Mert van, a mi győzelemre buzdít,

Vagyon elvünk, van tán gazdaságunk,

S von előre csábitó varázsa

A dicsőség ragyogó szemének. –

Tiszteljétek a közkatonákat,

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

Ők az elvet hírből sem ismérik,

És a haza? kemény mostohájok,

Izzadásuk díjában nekik csak

Kenyeret vet s rongyokat dob rájok,

S zászlajához hogyha oda állnak,

Nyomorért csak új nyomort cserélnek. –

Tiszteljétek a közkatonákat,

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

S mit tudják ők, mi az a dicsőség?

S ha tudnák is, mi hasznuk van benne?

Nincsen lap a történet könyvében,

A hol nevök följegyezve lenne,

Ki is győzné mind fölírni, a kik

Tömegestül el-elvérezének? –

Tiszteljétek a közkatonákat,

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

Ha megtérnek csonkán a csatákból,

Koldusbotot ád a haza nékik,

S ha elesnek, a felejtés árja

Foly sírjukon s neveiken végig.

És ők még is neki mennek bátran

Az ellenség kardjának, tüzének! –

Tiszteljétek a közkatonákat,

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

(Debreczen.)