Európa csendes, ujra csendes,

Elzúgtak forradalmai…

Szégyen reá! lecsendesűlt és

Szabadságát nem vívta ki.

Magára hagyták, egy magára

A gyáva népek a magyart;

Láncz csörg minden kézen, csupán a

Magyar kezébe cseng a kard.

De hát kétségbe kell-e esnünk,

Hát búsuljunk-e e miatt?

Ellenkezőleg, oh hon, inkább

Ez légyen a mi lelket ad.

Emelje ez föl lelkeinket,

Hogy mi vagyunk a lámpafény,

Mely a midőn a többi alszik,

Ég a sötétség éjjelén.

Ha a mi fényünk nem lobogna

A véghetetlen éjen át,

Azt gondolhatnák fönn az égben,

Hogy elenyészett a világ.

Tekints reánk, tekints szabadság,

Ismerd meg mostan népedet:

Midőn más könnyet sem mer adni,

Mi vérrel áldozunk neked.

-423-

Vagy kell-e még több, hogy áldásod

Ne érdemetlen szálljon ránk?

E hűtlen korban mi utósó

Egyetlen híveid valánk!

(Debreczen.)