Szeretlek, kedvesem,

Szeretlek tégedet,

Szeretem azt a kis

Könnyü termetedet,

Fekete hajadat,

Fejér homlokodat,

Sötét szemeidet,

Piros orczáidat,

Azt az édes ajkat,

Azt a lágy kis kezet,

Melynek érintése

Magában élvezet,

Szeretem lelkednek

Magas röpülését,

Szeretem szivednek

Tengerszem-mélységét,

Szeretlek, ha örülsz

És ha búbánat bánt,

Szeretem mosolyod

S könnyeid egyaránt,

Szeretem erényid

Tiszta sugárzását,

Szeretem hibáid

Napfogyatkozását,

Szeretlek, kedvesem,

Szeretlek tégedet,

A mint embernek csak

Szeretnie lehet.

Kivűled rám nézve

Nincs élet, nincs világ,

Te szövődöl minden

Gondolatomon át,

Te vagy érzeményem

Mind alva, mind ébren,

Te hangzol szivemnek

Minden verésében,

Lemondanék minden

Dicsőségrül érted,

S megszereznék érted

Minden dicsőséget,

Nekem nincsen vágyam,

Nincsen akaratom,

Mert a mit te akarsz,

Én is azt akarom,

Nincs az az áldozat

Mely kicsiny ne lenne

Éretted, hogyha te

Örömet lelsz benne,

S nincs csekélység, a mi

Gyötrelmesen nem sért,

Hogyha te fájlalod

Annak veszteségét,

Szeretlek kedvesem,

Szeretlek tégedet,

Mint ember még soha,

Soha sem szeretett!

Oly nagyon szeretlek,

Hogy majd bele halok,

Egy személyben minden,

De mindened vagyok,

A ki csak szerethet,

A ki csak él érted:

Férjed, fiad, atyád,

Szeretőd, testvéred,

És egy személyben te

Vagy mindenem nekem:

Lyányom, anyám, húgom,

Szeretőm, hitvesem!

Szeretlek szivemmel,

Szeretlek lelkemmel,

Szeretlek ábrándos

Őrült szerelemmel!…

És ha mindezért jár

Díj avvagy dicséret,

Nem engem illet az,

Egyedűl csak téged,

A dicséretet és

Díjat te érdemled,

Mert tőled tanultam

Én e nagy szerelmet!

(Debreczen.) -429-