Kar. A halandó halál fia.

Elektra. De nem úgy, mint ő a szegény volt,

Hogy tépett gyeplők öljék meg

A gyorslábú versenyen.

Kar. Rettenetes balsors.

Elektra. Hogy ne! Hisz nélkülem,

Idegenek között –

Kar. Oh jaj!

Elektra. Veszett el élte, s nem fedi sirhalom őt,

Nem könnyezünk fölötte.29)

(Chrysothemis sietve fellép.)

Chrysothemis. Öröm hajt hozzád, kedvesem! Mellőztem az

Illendőséget is, hogy gyorsan itt legyek.

Mert örömet jelentek: megszűnt már a baj,

Mely eddig annyi könynyel tölté meg szemed.

Elektra. Ugyan hol leltél bánatomra enyhülést,

Holott gyötrelmeimre nincs sehol sem ír?

Chrysothemis. Megérkezett Orestes, hidd szavamra ezt,

Oly biztosan, miként engem lát két szemed.

Elektra. Megőrültél-e, oh boldogtalan leány,

S kigúnyolod az én és ten fájdalmadat?

Chrysothemis. Nem, ősi tüzhelyemre, nem volt gúny szavam,

Megjött Orestes, újra mondom, hígy nekem.

Elektra. Oh jaj nekem szegénynek? És ugyan kitől

Hallád e szót, hogy oly erősen áll hited?

Chrysothemis. Ennen magamtól, nem mástól tudom; saját

Szemem bizonyságára épitém hitem.

Elektra. Ugyan minő bizonyság volt az, oh szegény?

Mi lobbantá e vészes lángra lelkedet?

Chrysothemis. Az istenekre, hallgass hát ki, s azután

Itéld meg: józan-e vagy esztelen szavam?

Elektra. Beszélj tehát, ha a beszéd kedvedre van.

Chrysothemis. Elmondok mindent, mit szememmel láttam én.

Midőn atyámnak ős sirjához érkezém,

A domb tetőjén frissen öntött tejpatak

Ötlött szemembe s a siron körös-körül

Mindennemű virágból fűzött koszorúk.

Csodálva vettem észre és mindenfelé

Tekinték, nincs e a közelben valaki?

De nyugalomban látva az egész helyet,

Közel menék a sirhoz; s végső szegletén

Frissen vágott hajfürtre tévedett szemem;

Alig hogy megpillantám, én boldogtalan,

Szivemben tüstént megvillant a sejtelem,

Hogy drága jó Orestesünknek műve ez;

S megérintvén kezemmel, szólni nem merék,

Hanem örömkönyekben úsztak szemeim.

Most is, mint akkor, rendületlenül hiszem,

Hogy tőle, és nem mástól származott e dísz.

Mert rajtam s rajtad kívül mást kit illet ez?

De én nem tettem, annyit biztosan tudok,

S te hogy’ tehetted volna, ki büntetlenül

E házból még az istenekhez sem mehetsz?

Anyánk pedig bizonynyal nem gondol reá,

S különben sem tehetné észrevétlenül.

Orestestől lehet csak e gyász tisztelet.

Bizzál hát drága testvér, mert az istenek

Közül nem lesz mindig csak ugyanaz velünk.

Eddig csak gyászt hozott ránk; ámde meglehet,

Hogy még e nap sok jónak lészen záloga.

Elektra. Ah! mint szánlak régóta dőreségedért.

Chrysothemis. Mi ez? Nem volt örvendetes reád szavam?

Elektra. Azt sem tudod, hová mégy, azt sem, mit beszélsz.

Chrysothemis. Ne tudnám azt, a mit szememmel láttam én?

Elektra. Meghalt Orestes, oh boldogtalan! Oda

Reményed, hogy megszabadit; ne várj reá.

Chrysothemis. Oh jaj nekem! Mily embertől hallottad ezt?

Elektra. Ki oldalánál volt, midőn ő elveszett.

Chrysothemis. És hol van ez? Valóban bámulat fog el.

Elektra. Benn; kedves vendég, nincs anyánk terhére ő.

Chrysothemis. Oh jaj nekem, szegénynek! Ám kitől van ott

Atyám sirján a sok halotti áldozat?

Elektra. Én azt hiszem legbiztosabbnak, a halott

Orestes emlékére áldozák fel azt.

Chrysothemis. Oh a szegény! S én oly örömmel síeték

Hozzád e hirrel, nem tudván, mily végzetes

Csapás sujtott ránk; ámde most, hogy megjövék,

A régi bánat mellett újat is lelek.

Elektra. Valóban igy van; ám, ha szómat fogadod,

E bánat súlyos terhét megkönnyitheted.

Chrysothemis. Ah, feltámaszthatom-e a halottakat?

Elektra. Nem erről szólok; nem vagyok ily esztelen.

Chrysothemis. És mit kivánsz, mit teljesitni rajtam áll?

Elektra. Hogy merd azt végbevinni, a mit rendelek.

Chrysothemis. Hasznát ha látom, vonakodni nem fogok.

Elektra. Gondold meg jól, fáradság nélkül nincs haszon.

Chrysothemis. Tudom; s erőmhöz képest mindent megteszek.

Elektra. Halld meg tehát, mi az, mit tenni szándokom.

Te is tudod, hogy több segélyt nem várhatunk

Barátainktól, mert az alvilág ura

Mind elragadta őket, s egyedül vagyunk.

Én, a mig hallám, hogy fivérem viruló

Erőben él, mindig reméltem biztosan,

Hogy megjön s bosszut áll atyánk halálaért;

De most hogy ő nincs többé, rád vetem szemem,

Jer, testvéreddel egyetértve ne habozz

Megölni Aegisthost, atyánk orgyilkosát.

Mert többé tőled semmit el nem titkolok.

Meddig maradsz még ily gondatlan, mily reményt

Táplálsz szivedben? Csak sóhajtanod szabad,

Hogy elvesztéd atyádnak gazdag örökét,

Csak bánkódnod szabad, hogy a hosszú idő

Pártádban, nász-ágy nélkül hoz aggkort reád.

Ne is reméld, hogy ez örömben valaha

Részed lesz; mert Aegisthos nem oly esztelen,

Hogy a mi törzsökünket felvirágzani

Engedje, önmagának biztos vesztire.

De ha tanácsaimnak útját követed,

Kegyességed dicséretet fog nyerni holt

Atyádtól ott lent, s testvéredtől egyaránt;

És azután, a mily szabadnak születél,

Olyan szabad lészsz, méltó nász jut részedül;

Mert a derékre szívesen néz mindenik.

Nem látod, mily dicsőség súgarát fogod

Reám s magadra, szóm fogadva, hinteni?

Mert minket látva mely polgár vagy idegen

Nem fog majd ily dicsérettel köszönteni:

Lássátok e testvéreket, barátaim.

Kik megmentették atyjok ősi hajlokát,

S hatalmas ellenségeiknek életét,

Önéltöket koczkára vetve, elvevék.

Szeressék és tiszteljék őket mindenek;

Az ünnepélyeken s a népgyüléseken

Nekik hódoljon minden, bátorságukért.

Bizonynyal így dicsőit az egész világ,

S éljünk vagy haljunk, fényes hírünk élni fog.

Fogadj tehát szót, küzdj atyánkért, kedvesem.

Segitsd testvéred, ments ki bajaim közül,

Mentsd meg magad, mert emlékezzél, hogy nemes

Szülöttre szégyen, élni szégyenletesen.

Kar. Okos megfontolásra nagy szüksége van

Annak, ki szól, s annak, ki hallgat, egyaránt.

Chrysothemis. Bizony beszédre nyitva ajkát, asszonyok,

Ő is megfontolhatta volna szavait,

Jobban, mint most, ha nem zavarná dőreség.

Hol jár szemed, hogy ily merész dacz fegyverét

Veszed kezedbe, s engem ily segélyre hivsz?

Nem látod azt, hogy nő vagy és nem férfiú,

S hatalmad ellenségeiddel föl nem ér?

Szerencséjök virágzik s napról-napra nő,

Mig a mienk enyészik, semmivé leszen.

Ki tudná elkerülni a szörnyű veszélyt,

Ily ember életére törve vakmerőn?

Vigyázz, nehogy rosz sorsunk rosszabbá legyen,

Ha valaki meghallja ily beszédedet.

Bizony nem lesz javunkra, nem hasznunkra sem,

Ha szép hirt nyerve meg kell halnunk dicstelen.

Nem a halál legszörnyűbb, ámde az, midőn

Halál után epedve meg nem halhatunk.

Oh kérlek hát esengve, fékezd haragod’,

Mig végleg el nem vesztünk s teljesen ki nem

Pusztult családunk. Azt, a mit mondál, örök

Titokban tartom, hogy ne hozzon vészt reád;

De valahára már tanuld meg azt te is,

Hogy engedj az erőnek ott, hol gyenge vagy.

Kar. Fogadd szavát; az ember legnagyobb java:

A bölcs megfontolás és józan értelem.

Elektra. Nem volt váratlan, a mit mondál; jól tudám,

Hogy azt, a mit ajánlok, el nem fogadod.

Igy hát saját kezemre s egymagamra vár

E munka; mert bizonynyal abba nem hagyom.

Chrysothemis. Ah!

Bár lettél volna ily merész lelkű atyánk

Halálakor; mindent kivivtál volna ott.

Elektra. Ugy érezék, de nem volt hozzá még eszem.

Chrysothemis. Maradj egész élted végéig ily eszű.

Elektra. Ilyest tanácsolsz, mert segitni nem akarsz.

Chrysothemis. Ki rosszat vállal önmagára, rosszra jut.

Elektra. Eszed’ irigylem, gyávaságod’ gyűlölöm.

Chrysothemis. Megérem azt, hogy egykor még dicsérni fogsz.

Elektra. Ne félj, hogy tőlem ér dicséret valaha.

Chrysothemis. Itélni fog majd erről a távol jövő.

Elektra. Menj innen; nem veszem már semmi hasznodat.

Chrysothemis. Vehetnéd; ámde rám hallgatni nem akarsz.

Elektra. Siess anyádhoz, mondj el mindent íziben.

Chrysothemis. Ily gyűlölettel nem gyűlöllek téged én.

Elektra. Lásd, mégis mint akarsz megszégyeníteni.

Chrysothemis. Megszégyenitni nem, csak gondra inteni.

Elektra. Követnem kell tehát a te itéleted’?

Chrysothemis. Ha józan lesz fejed, akkor majd te vezetsz.

Elektra. Mi baj, hogy ily jót mondasz s ily roszat müvelsz!

Chrysothemis. Valóban eltaláltad tennen bajodat.

Elektra. Hogyan? Azt véled, nem beszéltem jog szerint?

Chrysothemis. De meglehet, hogy néha bajba dönt a jog.

Elektra. Nincs kedvem élni ilyen törvények szerint.

Chrysothemis. Pedig dicsérni fogsz engem, ha megtevéd.

Elektra. Bizonynyal megteszem, nem rémit el szavad.

Chrysothemis. Igaz tehát? Nem változik meg szándokod?

Elektra. Előttem nincs gyülöltebb, mint a rossz tanács.

Chrysothemis. Nem hallgatod hát semmiben sem szavamat?

Elektra. Régóta áll, nem mától fogva, szándokom.

Chrysothemis. Megyek hát; mert te nem leszesz képes soha

Szavam, dicsérni, én sem a te módodat.

Elektra. Csak menj; nem foglak fölkeresni sohasem,

Bármily forrón óhajtanád is; mert hiszen

A legnagyobb botorság, űzni árnyakat.

Chrysothemis. Ha épen már ily bölcsnek képzeled magad’,

Maradj e bölcseséged mellett; majd ha rád

Zúdult a vész, helyesled akkor szavamat. (El.)