XXVIII. Tiz év mulva.

Forró augusztusi nap. A természet néma, mint a sir. Nem mozdul falevél a fákon. Csak az ember zajos: pöngeti kaszáját és szidja a forróságot.

Egy könnyü kocsi fordul be a lasnaki kastély udvarára. A kocsison kivül négyen ültek benne.

A hátulsó ülésen egy tündöklő szép asszony, leánynak is beillett volna, olyan egyenesen és szendén ült a helyén. Még mindig karcsu volt, mint a nádszál, csak arca telt meg egy kissé, ugy hogy gödröcskék képződtek benne.

Mellette egy fehér muszelin-ruhába öltözött kilenc éves leányka: csupa öröm és ragyogás az arca. Nem volt olyan szép, mint anyja, de rendkivülien bájos az ő sötét, bámész szemeivel.

A kis ülésen egy férfi ült: egy szikár, boldogképü ember és mellette egy virgonc öt éves fiucska, a kire nagyon kellett vigyázni; először azért, hogy ki ne essék a kocsiból, másodszor meg, hogy ki ne üsse ostorával valamelyiküknek a szemét.

Bizony egy kissé neveletlen volt az a kis fickó. Nagyon kényeztette az apja, mert szakasztott az anyja mása volt.

Kalvylék voltak. János Incijével és gyermekeik. Látogatóba jöttek két hónapra – a „mamáékhoz“.

A mamáék a kapuban várták őket. Már ott megállitották a fogatot, – nem győztek egy másodpercig várni, – leszedték tartalmát és jól össze-vissza nyaggatták csókjaikkal és ölelésükkel.

Ifjabb Kalvyl megsokalta a dolgot s a maltretirozás ellen ostorával védekezett. De annál szivesebben vette Inci. Alig birt leszakadni az édes jó anya kebléről. Igy volt vele éppen Kalvyl is. Az egy kopasz alakot fojtogatott és nem akarta, nem birta elereszteni. A mama férje volt ez a kopasz alak: a „kis apa“. Ugy hivták, hogy gróf Sipiczky Alfréd.

A gyermekek ügyet se vetettek – mert unták már – a nagy ölelkezésre, hanem azonmód hozzáfogtak mind a hatan a nemes „bujócska“ játékhoz.

Igaz is! A hat közül négygyel nem számoltam még be. Pedig szép gyermekek voltak a kis Sipiczky-fiuk: egyenesek, mint a fenyő, tekintetük villogó, merész! De jól is voltak nevelve. Ha hazudni mertek, irgalmatlanul elverte az apjuk.

Sipiczky tiz év alatt olyan talpas lett, mint a medve. Magas, csontos, de szikár alakja valahogyan dús idomzatra és husfélékre tett szert. Fehér, halvány arca meg ugy megbarnult, mint egy cigányé.

– Hja, szorgalmatos gazda ám az én jó férjecském. De kell is a gyermekekről gondoskodnunk. Aztán a teher is sok. Mert tudjátok, hogy megvettük a szomszéd négyezer holdas birtokot, még pedig csaknem egészen adósságra. Hát ezt akarja Alfrédem kitisztázni… Azért sült le ilyen feketére, mert reggeltől estig bujja a mezőket, – magyarázta Sipiczkyné a gyermekeknek, s azalatt annyi szeretettel, annyi bensőséggel nézett férjére, hogy szinte lehetetlen volt benne a régi Dobaynét fölismerni.

Csak szép arcéle maradt a régi. Termete elhizott egy kissé, hiszen négy bimbót fakasztott azóta a szép, termékeny rózsatő, – hát nem csoda. De csoda, ahogy az arckifejezése megváltozott. Szilaj, akaratos, parancsoló tekintete megszelidült, ellágyult; ajakának élveteg vonalai teljesen elsimultak, nyugodt mosolygássá enyhültek. Az anya és hitves volt immár: a nőiességnek igazi tipusa.

Ilyen csodás transzszubsztanciációkat visz végbe az emberben Isten örök költészete: a szerelem.

… A szerető nő Isten legnemesebb teremtménye. S az a nő, a kinek szive nincs, vagy föl nem ébredt: torzképe annak az emberiségnek, a melyet Isten saját képére teremtett. A nő-tigrisek a legvadabb, a legvérengzőbb emberi állatok…

Hát Sipiczkyné megtanult szeretni. Imádta családját. Nagy, férjes leányától számtalanszor kért bocsánatot a multért.

– Nem tudhattam, mit csinálok. Nem értem, hogy követhettem én el azt a vétket te ellenedben, a ki édes, jó gyermekem vagy és voltál mindig!

… Apró gyermekeit nagyon kényeztette a mama. Sipiczky alig győzte helyrehozni, a mit felesége a fiain rontott.

Már ő szigoru volt hozzájuk nagyon. Féltek is tőle a kis oroszlánfiókok. És ha valaki azt kérdezte, hogy miért oly tulszigoru fiaihoz, igy felelt Sipiczky:

– Nem akarom, hogy olyan bitangokká nőjjenek föl, mint a milyen az apjuk volt harminchat esztendeig. Ehhez pedig szigor kell. Ismerem a fajtámat… Ezek legények lesznek, arról jótállok! – És büszkén megvillant a jó lengyel szeme, a mint végignézett a négy szép fián.

Inci „apácskának“ hivta Sipiczkyt és nem engedte el magának soha, hogy valahányszor üdvözölte, meg ne csókolja az „apácska“ kezét. Hiába haragudott érte az „öreg“, csak elkapta kezét: észre se vette és rajta volt a csók.

– Tudod, Incikém, hogy nem szeretem. Nekem kellene a te kezedet csókolnom.

– Oh nem! – mondta ilyenkor komolyan a szép menyecske, – az életemet adtad vissza, általad születtem ujjá, nem mostohaatyám vagy te nekem, – a második atyám vagy.

Hiába dühösködött Sipiczky. (Hogy képzelődés az ő érdeme, hogy egy szó sem igaz az egészből!) Inci iránta való háláját nem birta magába fojtani.

… Kalvyl elismert festő lett a „Viszontlátás“ óta. Keveset festett már, mert érezte, hogy sokat ismétli képein magát, illetve Incijét; de mint mély tudományu művésznek nagy volt a hire és sokan voltak a tanitványai. Különben, a milyen komolylyá lett a szeles Sipiczky, olyan viggá, jókedvüvé lett az azelőtt komoly, sőt szomoru Kalvyl.

Mintha szerepet cseréltek volna. Azaz nem egészen, mert a Sipiczky komolyságába nem vegyült világfájdalom, csak gond és kötelességérzet. A gyermekekért dolgoznia kellett. A munka volt fő élvezete. És ha jól kifáradva, pihenni tért egyszerü, sőt rideg hálószobájába, derült humorral igy szólott a pipájához:

– Na, most már csakugyan nem állithatom magam se, hogy nem vagyok becsületes ember… Hej, de jó dolog is a becsület!… De azért még nem akarok megőszülni benne, mert mit szólna hozzá a szép, fiatal menyecském?!

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

19	hivatalaos	hivatalos
95	mererdtség	meredtség
178	kecegva	kacagva
179	Sipczky kacagott	Sipiczky kacagott
191	Kavyl Jánosnak	Kalvyl Jánosnak
225	szekirozz engen	szekirozz engem
235	emeberismerő volt	emberismerő volt
250	könyvébeen	könyvében
270	magánek	magának

*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK ***

Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution.

START: FULL LICENSE