I.

Flavigneux Anatole atyja, Flavigneux Anselme diszpéldánya volt a könnyelmü párisiaknak. Tekintélyes vagyon birtokában, harmincz éves koráig csupán annak tékozlásával foglalkozott. Ekkor, részint szokásból, részint, hogy a vagyonán ejtett csorbát némileg helyreüsse, megházasodott. Elvett egy gyöngéd érzésű, ábrándos lelkű leányt, kinek betegesen izgékony idegrendszere s nehány százezer francnyi hozománya volt. A házasság oly emberek életmódjában, mint Flavigneux Anselme, nem nagy változásokat szokott előidézni. Flavigneux oly gyöngéd, udvarias volt neje iránt, mintha nem is lett volna neje, rokonszenvet is mutatott iránta, midőn egy fiúval megajándékozá, de különben változatlanul folytatta előbbi könnyelmű életmódját.

A házas élet e neme az érzelmes, ábrándos kedélyű nőt azonban ki nem elégítheté, s Flavigneux asszony házassága ötödik évében meghalt. Flavigneux gyászt hordott nejéért, mint illett, de tovább folytatá életmódját. Amint Anatole tizedik évét betölté, intézetbe küldé; s itt atyját minden félévben -25- egyszer látva élt a gyermek tizennégy éves koráig, midőn egyszer hírűl hozták neki, hogy atyja meghalt. A törvényszék gyámot rendelt neki, de a gyámnak alig volt mire felügyelnie, mint gyámfia személyére: mert az aktivák és passivák annyira kiegyenlítették egymást atyja halála után, hogy midőn Flavigneux Anselme a lóról lebukva, nyakát szegte, egy elegáns temetkezés költségei Anatole örökségét teljesen kimerítették.

Anatole egyedül állt a világban; egy gazdag embernek kényelemben, bőségben nevelt tizennégy éves fia, egy sous nélkül zsebében. Gyámja kivette az intézetből, melyben többé nem volt miből fizetni a magas tandijat, s a fiú rokonaihoz fordult, felszólítván őket, tennének valamit a gyermek nevelésére.

A felszólítás azonban felesleges vala. Volt Flavigneuxnak egy unokatestvére s kalandjaiban pajtása, ki azon jószivűséggel és bőkezűséggel, mely a romlatlan lelkű könnyelműséget jellemzi, sietett árván maradt öcscsét támogatni. Detrolles György könnyelműség dolgában szakasztott mássa volt régi barátjának, Anselmenek, kivel két évtizeden át együtt űzték kalandjaikat; s a különbség köztük csak az vala, hogy Detrollesnek uralkodni képes és takarékos neje volt, ki férjének kicsapongásai elé tudott korlátokat szabni. Detrolles becsületes ember volt és jó családapa, ki nejét és gyermekeit minden könnyelműsége mellett tiszta szívből szerette. Neje, egy okos, tapintatos nő, megismerve férje jó és rossz tulajdonait, meghajolt a kényszerűség -26- előtt s emezeknek engedett annyi szabadságot, a mennyi amazoknak megóvására szükséges vala. Neje okosságának s mérsékletének köszönheté Detrolles, hogy Anselme halála után annak fiáról úgy gondoskodhatott, a mint szíve jóindulata kivánta.

Elhúnyt barátjának vagyoni állásáról értesülvén, Detrolles magához hivatá Anatolet s azon bőkezűséggel, melyet pazarlásaiban megszokott volt, kijelenté neki, hogy mindaddig, míg állást és foglalkozást nem szerez magának, évenként ötezer frankot fog tőle kapni. Detrolles azt akarta, hogy öccse a lehető legjobb nevelésben részesüljön s hogy a nélkülözés semmikép ne gátolja tanulmányaiban s a szerint, a mint ő ismerte az életet, erre évi ötezer frank elkerülhetlenül szükséges vala.

Anatolet erre gyámja vissza akarta küldeni az intézetbe, de a fiú hallani sem akart többé róla. Terhére volt az intézeti fegyelem s önálló hajlamú lelke annál inkább megunta a folytonos felügyelet alatt való életet, mert érezte magában, hogy van kedve tanulni, hogy tehát nincs szüksége szüntelen ellenőrző szemekre. A fiú nagybátyjához folyamodott s ez neki adott igazat a gyám ellenében. A gyám kénytelen vala engedni annak, ki gyámfia nevelésének költségeit fedezte, főkép miután Detrolles úgy rendezte be a dolgot, hogy az évdíjat havi részletekben magának Anatolenak adta kezébe. A gyám kifogásokat tett ez ellen, figyelmezteté Detrollest, hogy ennyi pénzt adni egy gyermek kezébe a legjobb mód azt pazarlóvá tenni, mire nem lesz módja, ha felnő. De Detrolles nem tudott ellentállani -27- Anatole kéréseinek, sőt tetszett neki azon önállóság, azon akaraterő, mely a fiú szavaiban nyilatkozott, midőn függetlenséget követelt; és a jó nagybátya úgy okoskodott, hogy épen az fogja Anatolet férfivá tenni, ha minél előbb hozzá szokik saját ügyeit vezetni.

Anatolet tehát szállásra és ellátásra egy szegényebb hivatalnokhoz adták, ki tanulókat tartott magánál mellékkereset gyanánt. Itt ismerkedtünk meg egymással. Anatole havi pénzének fele sem volt szükséges szállása, tartása és tanulmányai költségeinek fedezésére. A többit tehát mulatságra fordítá.

Nem szükséges ön előtt bővebben indokolnom, mikép lett ily viszonyok közt Anatole nehány hónap alatt bevégzett korhelylyé, kit a késő éj, néha a kora reggel vetett csak haza szállására. Lakásadónk kezdetben megfeddé néhányszor Anatolet, mire ez húsz frankkal megtoldta a havi díjat s ez áron teljes függetlenséget vásárolt magának. Nem tudom, meddig tartott volna ez életmód, s mivé tette volna végre Anatolet, ha egy általa okozott botrány egyszerre végét nem szakítja. Már egy év óta élte a gyermekifjú e korhely életet, melyben a tanulásból fenmaradt óráit kártya és bor közt töltötte el, midőn egyszer reggel épen nem jött haza; de e helyett néhány órával utóbb az iskolából izentek szállásadójának, hogy vitesse haza. A jó ember futott az iskolába és ott találta Anatolet félig ittasan, kiterítve, betört fővel, melynek vérzését még alig tudták elállítani. Anatole ez éjjel reggelig kártyázott -28- s elvesztvén egész havi pénzét, melyet az nap kapott Detrollestől, elkeseredésében inni kezdett pajtásaival, kik közül a szerencsés nyerő ajánlkozott az italok árát fedezni. A nap már fényesen sütött, midőn Anatolenak eszébe jutott, hogy iskola is van a világon. Megindult tehát s mámorosan, ingadozó léptekkel a kollegiumba ment. Midőn a terembe nyilt előadás közben benyitott, a tanár nem nézheté szó nélkül a tizenöt éves fiút, ki félrecsapott kalappal fején, rendetlen öltözékben, a mámor félreismerhetlen jeleivel arczán s magatartásában, ingadozó léptekkel közeledett feléje. Nehány szigorú szóval kiparancsolá a teremből, de Anatole a helyett, hogy engedelmeskednék, szitkozódni kezdett s felemelt ököllel rohant tanárára. Ez félreugrott a csapás elől, mire Anatole elvesztve az egyensúlyt, oly szerencsétlenül bukott a tanár asztala előtt a földre, hogy fejét az asztal sarkán betörte.

Az esés után néhány hétig az ágyat kellett őriznie. Midőn megtudta a botrányt, melyet ittas állapotában elkövetett, élénk becsületérzése pirulni kényszeríté önmaga előtt. Megfogadta, hogy borhoz és kártyához többé nem nyúl, s én, ki tanúja valék fogadásának, tanúja voltam annak is, hogy azt lelkiismeretesen megtartá.

Gyámja ez alkalmat felhasználta, hogy meggyőzze Detrollest, miszerint a fiút okvetlenül intézetbe kell küldeni és pénz dolgában szükebbre fogni, ha nem akar professionális korhelyt nevelni belőle. A gyám könnyen igazolható bizalmatlanságból nem hitt Anatole igéretének, miszerint meg fogja változtatni életmódját; -29- de a fiúban oly erős volt az elhatározás felhagyni e korhely élettel s annyira meg tudta nagybátyját győzni szándékának szilárdságáról, hogy ez ismét a fiú pártjára állt. Némi változást azonban Detrolles is szükségesnek látott életmódjában. Más iskolába kellett küldeni Anatolet, hogy ne legyen kénytelen szégyene szemtanúi előtt pirulni. Aztán, úgy okoskodott Detrolles, Anatolet bizonyosan a rossz példa rontá meg; oly helyre kell tehát adni szállásra, hol nem lakik más három-négy tanulóval együtt, egy becsületes család körébe, mely jobban fel tudjon rá ügyelni.

Talált is ilyet csakhamar, mely annálinkább megfelelt igényeinek, miután rokonságban állt a fiúval. Cotin György távoli rokona volt Flavigneuxnek. Egykor vagyonos kereskedő, utóbb szerencsétlenül csődöt mondott s most teljes visszavonultságban élt Páris egy külvárosában. Detrollesnak e gondolat annálinkább tetszett, mert Cotint és nejét mint talpig becsületes, reális, erkölcsös embereket ismerte még a régi időkből s mert azt hitte, hogy nemcsak pénzért, hanem rokoni szeretetből is jobban fel fognak a fiúra ügyelni, mint bárki más. -30-