XIX.

Három nappal utóbb elhagytam Rómát.

Nem láttam többé Odaliet, de nem bírtam feledni. E bűbájos alak, titokteljesen ékesszóló varázsával folyton lelkem előtt lebegett, majd mint personifikácziója a megragadó bájnak, mint ideálja a női kellemnek, kiben az istenség asszonyi revelátiója, a mosoly igéje testté lőn; majd mint a táncznak megvadult muzsája, a mint rohamos gyorsasággal röpült végig M*… marchese termein, titokteljes vágytól dagadó kebellel, emésztő lánggal szemében, arczán a szédülés átérzett kéjével, vonásaiban oly minden földin felülemelkedett elszántsággal, mely vakmerően kisérti az élet és halál istenét… s többször kérdém magamtól, mint kérdé egykor Anatole: Odalie, dæmon vagy-e vagy istennő?

Két héttel utóbb Nápolyban a következő újdonságot olvasám egy odavaló hirlapban:

«A fiatal kor gondatlan könnyelműsége ismét egy ifjú életnek oltá ki világát. Mint római lapok -244- írják, tegnapelőtt temettek ott egy szép, fiatal franczia nőt, ki alig néhány hét óta időzött Olaszországban, s kiben a római társaság már előre üdvözlé a bekövetkező farsang királynéját. R… asszony néhány nap előtt T* M* marchese estélyén táncztól felhevülten vizet kért. R… urat e kivánat annyival inkább meglepte, mert neje tánczközben rendesen theával szokta volt szomját oltani. Ez alkalommal azonban sem férjének sem barátainak nem sikerült őt veszélyes kivánsága teljesítésében meggátolni. A fiatal nő, nem hajtva semmi tanácsra, teljes felhevülésben felhajtott egy pohár jeges vizet. Másnap rosszul lett, s pár nap alatt oly erőszakos tüdőlob fejlődött ki a szerencsétlen nőben, melyen az orvosok nem bírtak erőt venni, s mely a boldog férjet szeretett nejétől megfosztá.»

– – – – – – –

Ah Odalie! nem valál dæmon, nem valál istennő. Asszony voltál tetőtől talpig, asszonyi szívvel és asszonyi gyöngeségekkel.

-245-