November esti hűs esőnek

Csapzón csepergő könnypatakja,

Keskeny, kis utcák sár-csatakja,

Hol keressem ma volt erőmet?

Tán lehullott az is e sárba,

Vagy fölosont a szennyes égre?

S már minden nyárnak itt a vége,

Már minden álom dőre, kába?

Itt úgy lefog és fojt ma minden!

E szükre szorult szürke házak

Zord őrökül mind rám vigyáznak.

Kijutok-e még egyszer innen?

Ha szabad élet lenne társam,

Mező tág síkja, fénnyel, árnnyal,

Vagy nagy városban harc, pogány zaj,

Mely ingerel, hogy túlkiáltsam.

Itt csak lecsügged lelkem szárnya –

Egy-egy folt olykor megcsillámlik.

Közelgek s látom: látszat ámít.

A fény már el is halt a sárba.