Beh friss a hó, beh friss az arcod!

De félre is ma, lelki harcok!

Ma csak suhanjon könnyű szánunk.

Csin, csin, csörögve cseng a csengő – –

Mindenkinek ma jót kivánunk.

Ahogy futunk: az utcaszélrül

Ránk mind a hány szem visszatérül.

Sőt mind tovább, a kandiság nő!

Csin, csin, ujjongva cseng a csengő –

Te vagy a legszebb, a királynő.

Csin… suhanunk, a fürge szán most

Im, hátrahagyta már a várost.

Előnkbe tág sik hava tárul.

Csin, csin, merengve cseng a csengő –

Vágyunk is immár szebb szakán túl.

Csin, csupa hó fenn és a föld lenn,

Pár varju tarlóz csak a ködben.

Egyébként fehér berek és rét.

Csin, csin, borongva cseng a csengő –

Bús is talán e sok fehérség…

Hó húll, hideg van, mintha fáznál.

Jobb, úgy-e, vissza, szép virágszál?

E táj sorsunk valódi tükre…

Csin, csin, fagyosan cseng a csengő,

S egymástól válni int örökre – –