A papagájkirály.
Egy indiai király egy dervistől egy varázsmondást tanult, melynél fogva akármely állat testébe költözhetett; s nehányszor próbálá ezen elváltozást.
Egyszer egyik vezérével vadászaton vala, s egy őzbakot lőtt; s hogy vezérének varázshatalmát megmutassa, elmondá varázsszavait, s az állat testét vevé magára; a miniszter nagy bámulással látá a király testét élet nélkül összerogyni, mig az őzbak holtteste megelevenedék s ugrálni kezde. Midőn a király előbbeni alakjába visszatért, esdeklék a vezér urának, tanitaná meg őt e felséges varázsmondásra; s a király oly vigyázatlan vala s engede minisztere könyörgéseinek.
Egy idő mulva láta a vezér egy holt papagájt egy fa tövében, közel a palotához s kérdé a királyt: „Uram megengedi-e varázs-mondásod, hogy egy madár testébe költözzél?“ – „Bizonyosan,“ felele a király; s azonnal megelevenité a papagáj holttestét s egy fára üle fel.
Mihelyt látá a vezér, hogy a király öntestét elhagyá, elmondván a varázsszókat, elfoglalá azt s a maga testébe egy rabszolga lelkét küldé.
Elképzelhetni a király boszuságát és fájdalmát, midőn a vezér hitetlenségét látá; egészen megzavarodva röpüle el, hogy tőle igy rászedetett.
Azalatt a vezér kezébe vevé az ország kormányát; sőt a hárem belsejébe is merészlett menni, s minden módon ura helyét foglalá el.
A szegény papagáj, minekutána egy ideig idestova tévelygett, elhatározá magát egy kertész házába szállani. Meg hagyá magát fogni, kalitkába tenni s a vásárra vinni. Mivel igen folyvást beszélt, egymásra igértek az emberek, hogy megvehessék. Minden embert elbámita helyes és furcsa feleleteivel. Végre ugy felverték árát, hogy csak a királyné vehete meg ily drága madarat.
A hárembe vitetett tehát s a királyné háló-szobájába tétetett. S itt a szegény papagájnak az a szivfájdalma vala, hogy éjszakának idején látá gyalázatos vezérét jőni s a királyné ágyát szemtelenül elfoglalni, mig neki kalitkája rudján ülve kelle boszuját lenyelnie.
Másnap reggel a vezér a királynéval mulat s a papagáj egy szögbe rejtezve hallgatá beszédöket. „Tudod-e,“ mondá a vezér, „hogy nekem hatalmam van akármely állat testébe menni, mihelyt meghal?“
„Igen nagyon szeretnék ily elváltozást látni,“ felele a szultánné, „kérlek, ne tagadd meg tőlem e mulatságot.“
Ekkor a vezér egy megölt ludat hozata be, s annak holttestébe mene által. A papagájkirály tüstént elmondá varázs-mondáját s ismét elfoglalá önnön testét; ekkor nyakon fogá a ludat, ugy vágá a falhoz, hogy szétszakadt. „Mily dühben vagy uram!“ kiálta a királyné, „s miért haragszol ily erősen?“
Elgondolhatni, mi nagy vala bámulásos megszégyenülése, midőn férje kegyetlen esetét elbeszélé.
„Látod uram,“ folytatá Chánszade, „mennyire lehet egy vezérben bizni.“ S iparkodék neki megmutatni, hogy szükség fiát megöletnie. A király meg is igéré neki ez elégtételt.
Midőn este a császár, palotájába megtére, a császárné egy csésze mérget tarta elébe, mondván: Uram, ha nekem igazságot nem szolgáltatsz, ezennel kinyilatkoztatom, hogy e mérget megiszom, s e bünért te fogsz felelni isten előtt. Tudom, vezéreid meg akarnak félemlitni, nemem ravaszságáról mindenfélét beszélvén, de a tied sem kevésbbé veszedelmes ám; ennek bizonyságául csak az ispaháni festő történetére hivatkozom.“
S a császár kivánságára Chánszade eképen beszélé el a történetet:
