II.

Masa nem tévedett. Terka egy cseppet sem csodálkozott rajta, hogy egyszerre csak szemközt találta magát Biró Jenő úrral. Tudta, hogy előbb-utóbb találkozni fog vele.

Egy-két esztendő óta nagyon sokat hallott róla. Hallotta azt is, hogy nagyon gazdag s nagyon híres ember lett belőle.

Terka ezt természetesnek találta. Mindig úgy nézett Biró Jenő úrra, mint egy másvilági lényre. S Terka mesevilágban élt. A mesékben pedig a másvilági lények végre is kiküzdik a pályabért, aztán elfelejtik a viszontagságaikat s boldogan élnek, a mig meg nem halnak.

De azon se volt meglepetve, hogy Biró nagyúr létére szóba áll vele. A mesékben a királyok és a pásztorok olyan kedélyesen beszélgetnek el egymással, mintha ez volna a legtermészetesebb dolog a világon.

– Maga az, Biró úr? Már igazán kezdtem nem érteni, hogy soha sem találkozom önnel.

Biró kérdőleg pillantott a gyermekekre, s Terka elértette ezt a tekintetet.

– Fájdalom, nem az enyimek – szólt kissé mosolyogva. S nem sütötte le a szemét.

Biró csupa kérdezősködés volt. A hangjában annyi melegség rezgett, hogy Masa grófnő nem győzött volna csodálkozni rajta.

Terka elmondta, hogy csak megvannak. Hogy még mindig ott laknak a harmadik emeleten, hogy a nagy folyosó még mindig hangos a gyereklármától, hogy a Vandrák-fiúk meg a többiek már felnőttek, s hogy most új gyermekeket pásztorol.

A tenger fenekén tengődő világ életében az évtizedek nem idéznek elő nagyobb változást.

Aztán Grunovszkyékról kezdtek beszélni. Terka elmondta, hogy már nem laknak ott. Most éppen Vandától jön, a ki egyedül lakik.

– Vanda egyedül lakik! – álmélkodott Biró úr.

– Igen – magyarázta Terka. – Összezördültek valamin, s kétfelé mentek lakni. Margit Grunovszky úrral az Andrássy-útra költözködött, Vanda pedig a Liliom-utczában vett ki egy hónapos szobát. E szerint Margitot se látta soha?

– Nem.

– De hát soha sem jár a szinházba?

Biró nem értette ezt a kérdést. Terka elbeszélte, hogy Margit Virányi Ella néven egy operett-színházhoz szerződött, s nagy sikerei vannak.

– Csudálom, hogy az utczán se látta soha. Nagyon szép két kis fehér lova van. Mindig itt szokott kocsikázni az Andrássy-úton. Jó módban él; egy villája is van a Svábhegyen.

– Eladta magát, mint én?!… – szólt Biró.

Terka kerekre nyílt szemmel bámult rá.

Aztán másról beszéltek.

– Mért nem látogat meg egyszer? – kérdezte Terka, mikor már közel voltak a szegények országához.

Biró sietett megigérni, hogy elmegy majd hozzájok.

Arra gondolt, hogy így lesz egy igen jó ürügye, olyankor, ha meg találnák lepni, a mikor a kapu alól félórákon át néz fel két udvari ablakra, a honnan nem hallatszik le többé zongora-szó.