XV.

A véletlen szeszélye úgy akarta, úgy bonyolította az eseményeket, úgy intézte egypárunk úgynevezett elhatározását, hogy: csak igent kell mondanom és feleségűl vehetem azt a leányt, a ki olyan hatással volt rám, hogy akaratom ellenére lefoglalta gondolataim nagy részét. Csak rajtam áll, és valóra válik, a mi a hozzám hasonló szegény emberekkel egyesegyedül a mesékben szokott történni. Csak a kezemet kell kinyujtanom, és feleségűl vehetek egy bájos, kedves, okos leányt, a kinek a társaságában lenni öröm, egy édes, jó, tiszta teremtést – az egyetlen lényt, a kihez szerelemhez hasonló kivánsággal vonzódom – egy szép, eszes, érdekes nőt, a ki azonkívül, hogy csupa jótulajdonság és nemesség: előkelő származású, nagy rangú, és gazdag, iszonyúan gazdag!

Irigylésreméltó helyzet, ugy-e? Irigyelnek is sokan, mert sokan vannak, a kik erősen óhajtották ezt a szerencsét. Csak azok nem óhajtották, a kik nem merték óhajtani, vagy nem voltak abban a kellemes helyzetben, hogy ilyen álmokat szőhettek volna. Nincs a környezetemben fiatal férfi, hamarjában nem is tudok képzelni olyat, a ki két kézzel ne kapna rajta, ha ez a szerencse, vagy ilyen szerencse pottyan az ölébe. Kire nézve ne volna ez a megvalósulható álmok teljes megvalósulása, a beteljesedhető szép álmok legszebbike? Kire nézve ne volna ez nagy, nagy szerencse?

Bizony, szerencse ez, rám nézve is. Azon a sok más egyeben kívül, a mit mások még nálam is jobban értékelnek, íme, a kilátás, hogy: lesz egy szép kis feleségem, a kit megcsókolhatok a nélkül, hogy undorodnom kellene tőle és undorodnom kellene magamtól!

Hanem egy kis hiba van a kréta körül. Az a kis hiba, hogy: ha én kimondom ezt az igent, akkor én gaztettet követek el.

A türelmes, az elnéző bölcselet tiltakozva mond ellent nekem. Már hogy lehet itt gaztettről beszélni?! De hiába mond ellent, és hiába vitatkozik velem.

Érzem, hogy gaztettet követek el.

Mért követek el gaztettet?

Mert nem szeretem igazán. Mert nem szeretem szerelemmel; úgy, a hogy csak egyszer tudtam szeretni. Mert csak érdekházasságot köthetek vele; aljas és gaz érdekházasságot.

– Micsoda holdvilágfaló ábrándosság?! – suttogja körülöttem a czinizmus. – Hová jutnánk, ha az érdekházasságot mindjárt gaztettnek kellene neveznünk?! Érdekházasság és érdekházasság közt rengeteg különbségek vannak! Vannak, a kik pénzért elveszik a púpos leányt… ez egy kicsit természet ellen való. Vannak, a kik pénzért elveszik azt a leányt is, a kinek a lelkén már folt esett… ez egy kicsit aljas dolog. De hogy mindjárt gaztett volna, ha valaki érdekből köt házasságot?!… Eh, hisz minden házasságba bele játszik az érdek, a józanság!… nincs az a házasság, mely egy kissé érdekházasság ne volna!… senki se házasodik önzetlenül, mindenki keres a házasságban valami jót, a minek a megszerzését össze akarja egyeztetni az érdekeivel, már a hogyan lehet!… Aztán, mit is beszélsz folyton érdekházasságról?! Ha nem akarod, nem nevezed annak; ha nem akarod, nem az! Hiszen magad is elismered, hogy vonzódol hozzá?! Magad is úgy találod, hogy ilyen társsal élni együtt, ilyen feleséggel csókolózni nem volna kellemetlen! Mit tagadod?! Legelőször is a kivánság vonzott feléje!… A mint mondod: szerelemhez hasonló kivánság!… És csak azért ne vennéd el, mert véletlenül gazdag?! Micsoda ostobaság!

De vajon elvenném-e, hogy ha nem volna gazdag?!

Aligha. Nem tudhatom ezt bizonyosan, mert nagy hatással van rám, és nem is sejthetem, hogy mi következnék, ha szegény volna… De nem valószinű, hogy elvenném; talán nem is vehetném el. Akármennyire vonzódom hozzá, akármennyire sajnálom, hogy olyan emberek közt kell élnie, a kik ellenségei, akármennyire szeretném kiszabadítani mai helyzetéből: vonzódásom és részvétem nem olyan erős, hogy a vele való együttélésért ujra fel tudnám venni a harczot az élettel. Alighanem legyőzném a kívánságomat, hogy megőrizzem a kényelmemet, a teljes szabadságomat, és azoknak a kötelékeknek az épségét, érintetlenségét, a melyek a multhoz fűznek. Nem hiszem, hogy elvenném, mert nem szeretem igazán. A mint hogy én többé senkit se fogok igazán, szerelemmel szeretni.

És mégis ki fogom mondani az igent.

Mért?

Mert biztosítani akarom a fiam jövőjét.

Nem a magam javáért cselekszem; nem magamnak kívánom azt a jómódot, a melyet ez az összeköttetés kínál. A fiam javáért teszem meg ezt a lépést, mely a pokolba visz.

Eluntam az élettel való hiábavaló küzködést. Eluntam azt az örök aggodalmat, hogy: mi lesz a fiamból, nem kerül-e, elhagyatottan, a pocsolyába, ha én, ma vagy holnap, hirtelen meghalok? Szomjazom azt az édes érzést, hogy egészen nyugodt lehessek annak a jövője felől, a ki már régen lefoglalta mindazt, a mi a szivemből még megmaradt.

Számítok, mint egy uzsorás. Számot vetettem azzal, hogy ez az alkalom, a melynek a felhasználása lehetővé teszi, hogy tökéletesen biztosithassam a fiam jövőjét, nem kinálkozik kétszer.

Tehát megteszem az ugrást a sötétségbe.

De érzem, hogy gaztettet követek el.

Senki se tudja, hogy számításból cselekszem. Mindenki természetesnek találja a lépésemet. Mindenki azt képzelheti, hogy megszerettem ezt a leányt, a ki méltó volna rá, hogy igazán megszeressem, a ki szegényen is férjhez mehetett volna, s a ki szegényen is nagyon boldoggá tenné a kiválasztottját… ha ez a kiválasztott másvalaki, nem én. Ő maga is csak azt képzelheti, hogy úgy szeretem, a hogy megérdemelné; ő maga is joggal úgy gondolkozhatik, hogy a személye százszor többet ér, mint minden gazdagsága.

Lehetnek, a kik kételkednek. A kik gyanítják, hogy az, a mit Masa grófnő iránt érzek, talán nem vitt volna rá, hogy feleségül vegyem, akkor, ha véletlenül szegény. Ezek a kételkedők az én helyemben ugyanazt tennék, a mit én teszek. És ezek a kételkedők is csak gyanakodhatnak; tudni nem tudhatnak semmit.

Senki se tudja, hogy gaztettet követek el. De én tudom.

És azért ezentúl igazán fölösleges magammal beszélgetnem.