IV.

Tizenkét év multán végképpen elvesztették a pört.

Bojtárné, mikor megtudta ezt a rémséges ujságot, elkezdett sikoltozni, egy félóráig ugy viselkedett, mint aki hirtelen megőrült, s végül elájult.

Csak nagysokára tért magához, de magához tért.

Bojtár ellenben megkönnyebbülten sóhajtott föl:

– No, hála istennek!… Csakhogy vége!… Akárhogy!…

Az örökségből nem láttak egy krajcárt sem; ellenkezőleg, ráfizettek egy csomó perköltséget.

És ráadásul tönkretették miatta a legszebb éveiket.

De végre lecsillapultak és – megnyugodtak.