III.

– Nagyon melegen véded a barátodat – szólt Barras, amikor a közvádló elmondta neki, amit Norvins de Belleval megmentésére szükségesnek tartott.

– Sok jót tett velem, amikor üldözött vad voltam. Mentegetném akkor is, ha bűnösnek tudnám. De amiket elmondtam, téged is meggyőzhetne arról, hogy ártatlan. Jól ismerem, a gyermekkora óta; maga az egyeneslelkűség és a becsületesség. Ha részese lett volna az összeesküvésnek, nem tagadná le. Egyebet akkor se csikarunk ki belőle; de a bűnösségét megvallotta volna az első szóra. Mindaz, amit elfogulatlan tanúk mondanak róla, egybehangzik a védekezésével. Kétségtelenül megállapitható, hogy már nagyon régen visszahúzódott minden olyan helyről, ahol a közügyek csak szóba is kerülhetnek; soha se vett részt összejövetelekben; nincsenek cimborái; nem tartozik azok közé, akik minduntalan összedugják a fejöket, mindig elégedetlenkednek s mindenki ellen ármánykodnak; csak az otthonában élt; jóformán ki se mozdult hazulról.

– Hm. És ez bizonyossá teszi előtted, hogy ártatlan?

– A gyermekei életére esküdött meg nekem, hogy nem vett részt semmiféle összeesküvésben.

– És mégis hazudott.

– Nem esküdött volna a gyermekei életére.

– Eh, amikor valaki másképpen már nem képes megmenteni a bőrét, megesküszik akármire. Tudja, hogy a szavak nem ölnek. Nem, nem érdemes beszélni erről. Értem, hogy szeretne menekülni, de előttem hiába erősitgeti az ártatlanságát, mikor bűnösségének a bizonyitéka itt van a zsebemben.

– És mi ez a bizonyiték?

– Megmondom neked, hogy nyugodtabb legyen a lelkiismereted. Kétségtelen, hogy a Morency részese volt az ellenem szőtt összeesküvésnek; az is, hogy az összeesküvők az ő szállásán tartották az összejöveteleiket. Mind ez világosan kiderül a Morency levelezéséből. Nos, a Morency papirosai között megtaláltam az összeesküvők névsorát is; ez a névsor a Morency kezeirása és ez az áruló irás itt van a zsebemben.

– Az összeesküvők névsora?

– Az összeesküvők névsora.

– Azt gyanitom, valami nagy tévedésben vagy. Norvins de Belleval nem hazudhatott nekem. Elmondta azt is, hogy ismeri a Morencyt és volt nála egyszer. De csak egyszer és akkor se rólad volt szó, hanem – szerelemről. Lehet, hogy a Morency csakugyan ármánykodott ellened, de hogy a szerelem sokkal gyakrabban foglalkoztatta, mint a politika, az egészen bizonyos.

– Tévedésről szó sem lehet. Az összeesküvők névsora kétségtelenül a Morency kezeirása…

– Ez az irás hazudhatik. A Morency talán szándékosan keverte gyanuba azokat, akiken akármiért, talán mert megsértették, visszautasitották vagy elhagyták, bosszut akart állani. Az ilyen asszonytól minden kitelik.

– Mondom, nem érdemes erről beszélni. Beszéljünk arról, ami engem jobban érdekel. Hogy egy idő óta nagyon tüzesen védelmezed az ellenségeimet. Ez már a harmadik eset. Őszintén szólva, nagyon különösnek találom, hogy ez rövid időn harmadszor történik. Ha nem akarod elvesziteni a bizalmamat, azt ajánlom, hogy ez negyedszer ne történjék. És most hagyj magamra.

Olyan furcsán nézett a közvádlóra, hogy ennek, mialatt lement a lépcsőn, ez a gondolata támadt:

– A legokosabb alighanem az volna, ha egyszerűen futásnak erednék és meg se állanék addig, amig el nem érem az angol hajót.

De minden áron meg akarta menteni barátját. És maradt.

Rosszul tette. Még akkor este elfogták. Nem adtak tudtára semmit, de kitalálhatta, hogy mi történt. Megfosztották a hivatalától, s pört inditanak ellene, azon a cimen, hogy szövetkezett Barras – tehát a köztársaság – ellenségeivel. Barras csak azért állott szóba vele, hogy meg ne szökjék.

Hanem a közvádló nem élt remete-életet, mint Norvins de Belleval. Voltak hivei, barátjai és érdektársai, akik még szerepet szántak neki. És hivei szövetségesekre találtak a Barras ellen ármánykodókban, akik valamennyien szabad lábon voltak, mert Barras, tévedésből, nem az igaziakat fogatta el és csukatta le.

A szövetségesek csakugyan ki is szabaditották emberüket. Másfél hónappal később, közvetlenül az után, hogy kihallgatásra vitték birái elé, őrei nem szállitották vissza börtönébe, hanem elhajtattak vele Vincennes felé, Páris város kapujánál felmutatták a hamis, de kifogástalannak látszó igazoló irásokat, majd álruhát adtak a fogolyra, ellátták Angliába szóló, hamis útlevéllel, elvitték az első postakocsi-állomásra, ahol egy hű emberük a szökevényt beültette a postakocsiba, aztán a börtön kocsijával visszafordultak Páris felé s örökre eltüntek a világból.

A börtön kocsiját később megtalálták a vincennesi erdőben. Megtalálták az igazi őröket is, felpeckelt szájjal, összekötözötten, egy párisi korcsmában. De a vakmerő szöktetőknek nyomuk veszett.

Barras nem is kerestette őket sokáig. Ekkor már temérdek baja volt; lépten-nyomon ellenségre bukkant. Örült, ha elbánhatott azokkal, akik jelentkeztek; s nem kereste azokat, akik már eltüntek.

A szökevény szerencsésen eljutott Angliába.

Ott megtudta, hogy időközben – még a kiszabadulása előtt – véget ért az a pör, amelyet Barras Langlois-Montfort és társai ellen inditott. Mind a tizennyolc vádlottat halálra itélték és kivégezték: Norvins de Bellevalt is.