III.
Hanem akkor történt valami, ami egy kissé megingathatta Argentina közvéleményét.
Elérkezett az a nap, amikor a klubnak meg kellett tartania az évi közgyülését. Lakomáikat és vidám összejöveteleiket a milliomosok már jó ideje másutt rendezték; nem mintha tüntetni akartak volna a hatalmas ujság ellen… ó nem!… hanem azon a cimen, hogy holmi apró mulatságokkal kár volna profanizálni a monumentális épületet. De a közgyülést már még se lehetett másutt megtartani, mert sokan azt kérdezhették volna, hogy: mire jó hát ez a monumentális épület, ha még csak a közgyülést sem lehet megtartani benne?!…
A milliomosok tehát összegyülekeztek – a milliomosok is, de még nagyobb számban a milliomos-növendékek – és amint javában helyeselték az igazgatóság előterjesztését, a monumentális épület egyszerre csak összeomlott, mint egy kártyavár s maga alá temetett vagy huszonöt milliomost és kétszerannyi jeles férfit, akiket a milliótól csak ez a váratlan szerencsétlenség üthetett el.
Az ifju Ramiro ugyanis, aki annak idején többet foglalkozott a szép lányokkal, mint a tanulmányaival, a korszakalkotó épitkezés alkalmával nemcsak a kis fiu kivánalmairól talált megfelejtkezni, hanem egy elemi szabályról is… és ki merte volna erre figyelmeztetni?! A „Buenos-Ayres“ fiát!
(Ime, a festőművészet nagy felsőbbsége az épitészettel szemben! A legrosszabbul festett kép se üthet agyon senkit.)
A „Buenos-Ayres“ másnap számitva rá, hogy a menybeli hatalmak sokat elbirnak, türelmesek és nem fognak rácáfolni, átháritotta a felelősséget a gondviselésre, s aztán ékes szavakkal siratta el a szerencsétlenség áldozatait. De meghatottságában se szalasztotta el a kedvező alkalmat, hogy még egyszer rápirithasson a már letiport kis fiura. Nem vonja ki magát – irta – az általános gyászból, de jóleső elégtételt talál benne, hogy ez a szomoru esemény milyen fényesen igazolja a „Buenos-Ayres-t“ minden olvasója előtt. Végre az egész világ láthatja, hogy a felbérelt, epileptikus kis fiunak mennyire nem volt igaza! Hát nem lett volna kár elékteleniteni, ilyen rövid idei használatért, azt a monumentális épületet, amely igy maga volt a tökéletesség?!… s amelyre a hálás kortársak ugy fognak emlékezni, mint egy gyönyörü álomra?!
