X.

Május 16.

Ha a szivem nem halt volna meg egészen, megindítónak kellene találnom, olyan kétségbeesett.

Olyan zavart, olyan feldult, ugy nem érti az egészet, ugy nem akar hinni a szemének.

Meglehet, egy kicsit szineskedik is a gazember. Meg akar lágyitani.

De ha egy kicsit szineskedik is – ez már bünbánat, vagy legalább is gyöngédség jele.

És annyi bizonyos, hogy egy cseppet se tetszik neki ez az uj állapot.

Nyilván sejt valamit, s nagyon izgatja az aggodalom.

Mintha az önvád is erősen szurkálná. Egy-egy pillantásából tisztán láttam, hogy nem tud haragudni rám, s hogy furdalja a rossz lelkiismeret.

Már pedig, akit bánt a lelkiismeret – az még nem veszett el egészen.