Ihon nevekedék

Egy arany almafa,

Körülfogta tövét

Gyenge gyopár virág;

Alatta üldögél

Szegény árva leány.

Köti koszoruját,

Siratozza magát:

»Sem apám, sem anyám

Sem gondom viselő.«

Az ajtón hallgatja

Egy kevély katona:

»Ne sirj, ne keseregj,

Szegény árva leány,

Leszek apád s anyád,

Mint gondod viselő.«

»Nekem bizony ne légy,

Te kevély katona,

Mert nekem is vagyon

Jegyesem, gyürüsöm,

Kiért én elvártam

Hét szép esztendeig,

Hét szép esztendeig,

Teljes harmadnapig.

De én még elvárom

Hét szép esztendeig,

Hét szép esztendeig,

Teljes harmadnapig;

De ha akkor sem jő,

Én aztán elmegyek

Az apáczák közé,

Az apácza földre.

Ott én, a mig élek,

Istent is szolgálok,

Ha pedig meghalok:

Isten előtt állok.«