A kávéház.

Berg Géza tizennyolcéves korában került fel Budapestre egy nádorutcai nagy bankba. Se rokona, se ismerőse nem volt az egész nagy városban és minthogy a bank ránézve a jövendő gazdagságnak, a sikernek, az igéretnek a földje volt, szívós elszántsággal látott neki a munkának.

Szépnek találta azt a szabad életet, amelybe az iskola szolgasága után került és minden reggel újra gyönyörűséggel töltötte el, hogy kávéházban reggelizik. Amint haladtak az esztendők, az életében jelentékeny változások állottak be. Emelkedett – eleinte lassan, később gyorsabban – a fizetése; ő is szenzációs nyakkendőket hordott, keresetten öltözködött, este az Andrássy-úton sétált, mint a többi bankhivatalnok; a kis kocsmát, amelybe eleinte járt, előkelő vendéglővel cserélte fel, de állandó szerelme a kávéház volt. Itt otthon érezte magát, itt ismerték és szerették és itt volt társasága. A törzsasztalnál, ahova járt, más hivatalnokok, ügyvédek, orvosok is voltak, akik mindannyian jórészt a kávéházban élték le életüket. Itt minden nap elolvasták a lapokat, megtárgyalták az eseményeket és tudták, hogy karácsony estéjén puncscsal, újévkor pezsgővel kinálja meg őket a kávés.

Berg Géza néha szinházba ment, gyakrabban orfeumba és egyszer-egyszer bevetődött valamelyik zajos, éjjeli kávéházba. Egyébként esténként az Andrássy-úton sétált, sok gondot fordított a ruhájára és gondosan tanulmányozta a párbaj-kodexeket. Igy lett huszonötéves.

Minthogy megtakarított pénze volt, elhatározta ekkor egy barátja tanácsára, hogy butorokat vesz. Otthagyta a hónapos-szobát, amelyben eddig lakott és beköltözött új lakásába. A lakás felette csinos volt a tündöklő rézágygyal és a szőnyegekkel, amelyekre aránylag nagy összeget költött, és ő meg volt elégedve.

Augusztusban költözött be új lakásába. Az ablakok az utcára nyiltak. Szemközt, az utca másik oldalán, nagy bérház állott, amelyben élénk élet volt. Az első emeleten azonban végig le voltak eresztve a sárga függönyök: a nagy lakás előkelő lakója nyilván fürdőn van.

Berg Gézának egy hónapig minden reggel a sárga függönyökre esett a tekintete, mikor felkelt. Szeptember elején azonban egy reggelen fel voltak húzva a függönyök és mikor Berg Géza érdeklődve nézett át a túlsó oldalra, az egyik ablakban – éppen szemközt vele – egy szőke leányfej jelent meg. Szőke volt a haja, kék a szeme, és Berg Géza különös ijedelmet érzett, mikor a tekintetük találkozott.

A hivatalban ez volt az első nap, amelyen nem tudott egész lélekkel dolgozni. Egyre maga előtt látta a szőke lányt és a legkülönbözőbb gondolatok kavarogtak a fejében.

Másnap reggel újra látták egymást és Berg Gézát cserbenhagyta a merészségnek az a tudománya, amelyet az Andrássy-úton barátaitól tanult. Nem tudott a lányra másképpen tekinteni, mint alázattal és elfogódva.

Még aznap délben átment és megnézte a kapu alatt, ki lakik az első emeleti nagy lakásban; kissé elszomorodott, mikor olvasta, hogy Gerhardt Pál, a marosvölgyi bányatársaság igazgatója… Túlságosan gazdag és hatalmas ember, a lányát bizonyosan nem adná egy fiatal bankhivatalnokhoz.

A szőke lány csakugyan Gerhardt Vilma volt. Berg Géza azonban tetszett neki és reggelenként – habár az apja a marosvölgyi bányatársaság igazgatója volt – mégis érdeklődve sietett az ablakhoz. Igy látták egymást minden reggel, sőt később délben és este is. Voltak bizonyos órák, amelyekben hallgatag és titkos megállapodással megjelentek ezen a furcsa találkán: nézni egymást hallgatva és óvatosan az utcán keresztül.

Berg Géza egy napon végre be merte vallani magának, hogy nagyon szerelmes a szőke lányba. Elhatározta, hogy megismerkedik vele, de mikor az ismerkedés módjára gondolt, nagyon elcsüggedt. Nem voltak ismerősei, nem járt társaságba. Hiába törte a fejét, nem talált módot az ismerkedésre.

A vendéglőben a szomorúság e napjaiban egy szőke, fiatal úrral ismerkedett meg, akit így mutattak be neki:

– Gerhardt Viktor.

A kérdésére azt is megtudta, hogy ez a fiatal ember a direktor unokaöccse. Berg Géza ekkor felvillanó reménységgel, elszántan és minden ereje megfeszítésével udvarolni kezdett a szőke fiúnak. Sikerült vele megbarátkoznia. A vendéglőből orfeumba mentek és hajnalig együtt voltak.

Két hét mulva Berg megvallotta a szerelmét a barátjának, aki harmadnapra ragyogó arccal jött hozzá.

– Vilma is szerelmes beléd. Elmondta az anyjának, sírt egy óra hosszat és most már az öreg is beleegyezett, hogy hát ismerkedjetek meg. A többit majd meglátja.

Másnap délben Berg Géza redingote-ot öltött és várta a barátját, aki elviszi Gerhardtékhoz bemutatni. Mikor a szőke fiú megérkezett, Berg Géza halálsápadt lett.

– No, készen vagy?

– Igen, – válaszolt Berg remegő ajakkal.

Lementek a lépcsőn, átmentek az utca túlsó oldalára, beléptek a kapun. Berg Géza egész testében reszketett.

– Mi bajod? – kérdezte ijedten a barátja.

Berg Géza halálos kimerültséggel csukta le a szemét és a lépcső karfájához támaszkodva elfulva, száraz ajakkal és szédűlve mondta:

– Hét éve nem beszéltem tisztességes lánynyal.