VI. (Megzavart álomért egy szép ábránd.)

Korosb hölgy egyik főélve a délutáni szendergés. Nem tudom, ha a multak szép emlékei merülnek-e fel ez édes álomban, vagy a reményteljes jövő képei lebegnek az éber lélek előtt? annyi bizonyos, hogy a mahomedán hatschis mámorának nem oly rabja, mint a koros hölgy délutáni álmának, s inkább elmulaszt három látogatást, két látványt, mint egy ily álmot; inkább lemond a szépítő szerről, mint lemondana e gyönyörről. A délutáni álom a koros hölgy életének költészete; ez tündérvilága, melyben magát ujonnan megifjodva érzi.

E tündérvilágba leendő utazásában lőn Valeria megzavarva. Ha szemei még bírnának annyi tűzzel, villámokat szórna, oly felindulásba jött, midőn ajtaján kopogni hallott, de a jövő pillanatban a harag eltünt szemeiből, s ajkira a szigor kifejezése helyébe nyájas mosoly költözött, mert Kázmér lépett -49- be. Ő Kázmért még délutáni álmánál is jobb szereté. Észre sem vette, hogy az ifjú arczából egészen kikelt, színe rendkívül halavány.

Kázmér ingadozó léptekkel közeledék Valeriához, kinek kezét ajkihoz voná.

– Mi lelt? – kérdé Valeria – kezed reszket, ajkad hideg. – És jobbját legnagyobb gyöngédséggel Kázmér holló fürteibe fürösztve, az érdekes főt kissé hátra nyomá, jóságos szemeit több pillanatig szeretettel legelteté a kedves arczon, s mielőtt szólna, ajkait a nyilt, magas homlokra illesztve, megindulással mondá:

– Csak nem ért valami baj?

– Kedves néném, ma szerencséltetett.

– Ráakadtál látogató-jegyemre? – mond nevetve Valeria.

– Jóltevő kezének nyoma mindenütt látható, hol egyszer jár. A helyzet, melyben talált…

– Nem a legrendesb életre mutat.

– Én úgy szégyenlem.

– Hogy fiatal vagy és mulatsz? Van jó dolgod. Tudom én, hogy meg fogsz változni.

– Esküszöm, e perczben már megváltoztam.

– Ne oly hirtelen, ifjú ember, különben kétkedni találok.

– Fél óra óta más elvem, más meggyőződésem van. Én átváltoztam.

– És mi okozá e varázst?

– Oly esemény, mely meglepőbben ért, mintha csatazajban leli fel az apa rég elvesztett fiát.

– Csendesülj, édes fiam, e felindulás megárt. -50-

– Csendesüljek? Előbb fojtsák el jobb érzésemet, aztán majd csendesülök.

– De Kázmér!

– Oh néném! A mi ma velem történt, az rendkívüli! Én úgy meg vagyok szégyenítve önmagam előtt, hogy pirulok rágondolni, s ha eszembe jut, mily igazságtalan volt szívem, szeretném kitépni keblemből.

– Te elrémítesz.

– Én Gyulát sohase tartottam őszinte barátnak, szerető rokonnak.

Valeria kesernyés mosolya bizonyítá, hogy e nézetben él ő is.

– Mennyire csalódtam! De ki hitte, hogy jégtorlasz alatt virág illatozzék?

– Én most sem hiszem.

– De azt higyje el, hogy Gyula keblében a legnemesebb szív dobog.

– Ha örömet szerez neked, elhiszem.

– Meg fogom róla győzni – sóhajtá Kázmér.

– Ülj ide, beszélj – mond Valeria, a pamlagon maga mellé mutatva.

– Nem akarok szépítni semmit – kezdé Kázmér – én könnyelmű, tékozló és játékos voltam; kedves néném jótettei helyett korholásait érdemlém.

Valeria vállat vonított, s kezével olyatén módon inte, mely ezt látszék kifejezni: «hadd el, nem érdemes erről szólni!»

– Rendetlen életem és más körülmények, adósságba kevertek. Ma, jó angyalom által adományozott -51- pénzzel, siettem lejárt váltóimat hosszabbítni, s képzelje meglepetésemet, midőn hallám, hogy kifizetvék; sietek a másikhoz, harmadikhoz, mindenütt tisztázvák adósságim, kérdem, ki tevé ezt? a válasz velőmet járta át, mindenik azt felelé, hogy: Zárai Gyula.

– Gyula?

– Igen ő.

– Nem jó szándékkal tette.

– Én is azt hittem, sőt árulkodással gyanusítám, mert nem képzelheték mást, mint hogy kedves nénémet szomorítá meg e hírrel, s a pénzt kedves jóltevőm szolgáltatá e czélra. Legnagyobb felindulásban sieték hozzá, ő nyugalommal fogadott. Megtámadtam tettéért, s kérdőre vontam, hogy mi czélja magához vásárolt váltóimmal? Ő mosolyogva előmutatá, s aztán egy csomóba gyűrve, a kandallóba veté.

– Ezt tette Gyula?

– Igen, önzés és érdek nélkül, hogy engem a zaklatásoktól megmentve, jobb útra térítsen.

– Ezt nem szabad elfogadnod. Mennyi az összeg?

– Sok, nagyon sok!

– Halljam, tán kitelik még.

– Ötezer kétszáz forint.

– Ugyan mire költötted?

– Mások költötték azt el?

– No már mindegy – viszonzá Valeria, s szekrényébe nyult; összeszedett benne készpénzt és állampapirokat a szükséges összeg erejéig. – -52- Itt van – mondá – siess Gyulát kielégíteni. Köszönd meg nevemben is a jóakaratot, de lekötelezettje huszonnégy óráig se légy.

Kázmért e jóság annyira megindítá, hogy szólni sem tudott. Némán voná Valeria kezét ajkihoz, s mialatt csókkal illeté, forró könnycseppet hullata rá.

Ez Valeriára rendkívül hatott; a delejesség ösztönével ragadta meg kétfelől Kázmér fejét, s előbb homlokát, aztán ajkait össze-vissza csókolva, sírni kezdett.

– De hát nem én vagyok e világon neked legközelebb? – tördelé a zokogástól elfojtott hangon Valeria – nem érdemeltem-e több bizalmat?

– Kímélni akartam, s inkább széttépettem volna magamat, mint kedves nénémnek szomorúságot okozzak. Ámde most kettős ok vezérle e nyilatkozatra, hogy Gyula szívét ismerni tanulja, s nekem módot nyujtson őt kártalanítni.

– Ez megtörtént, édes Kázmérom, most hát beszéljünk kissé komolyan.

– Parancsoljon velem.

– Isten őrizz, hogy eddigi életed miatt szemrehányást tegyek. Mostanig jó volt ez így, de örökké, úgy-e, hogy nem tarthat?

– Lemondtam, drága néném, s a világ legelvetemültebb ficzkójának tartanám magamat, ha ennyi kegy és szeretet nem bírt volna átváltoztatni.

– Nézzük hát, kedvemért elbírnád-e magadat valamire határozni?

– Az csak legjobb lehet, mit kedves néném velem akar. -53-

– Sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy nősülj.

– Akarata előtt meghajlok.

– Szívesen?

– Egész lelkemből, sőt mondhatom, eszméink találkoztak.

– Tudod, kit választék?

– Pálmay Angeliquet.

– És te igent mondasz?

– Szeretem őt.

– A többi az én dolgom – kiáltá elragadtatással Valeria, és úgy a nyakába esett Kázmérnak, hogy csókjai árja alatt az ifjú már fuldokolni kezdett.

Soha se hitte volna Valeria, hogy egy megzavart délutáni álom ily gazdagon kárpótolva lehessen. Tapsolt, nevetett, s álhaját örömében hol jobbra, hol balra taszigálá. Annyi szép ábrándjai valósulóban voltak, két kedvenczét egyesítheté; ez oly boldogság, minőről csak legjobb kedvében álmodozott. Miután még egyszer agyba-főbe ölelte és csókolta Kázmért, elbocsátá, mondván:

– Menj, fiam, intézd el Gyulával ügyedet, és ne feledd, mit igértél. Részemről oly nászt csapok nektek, minő nemzetségünkben még senkinek sem volt.

Kázmér tele hálával és jó szándékkal, távozott.

Valeria még darabig elragadtatásának élt, nagy öröme közé szép terveit szőve, azután órájára tekinte, ha az illem szabályai szerint tehetne-e már látogatást? Még igen korán volt, tehát addig is -54- házi dolgai után látott. Először a kocsist szólíttatá elő, kinek parancsa volt zab után nézni.

A kocsis kétféle mutatványt hozott, egyiknek mérője harmadfél forint, a másiké két forint húsz krajczár.

Valeria úgy rendelé, hogy az olcsóbból kell venni.

Hiába állítá a szegény kocsis, hogy az könnyű, szemetes, ellenben a harmadfél forintos erőteljes.

– Gazdálkodni kell, maradjunk az olcsónál.

– De, bocsásson meg nagyságod, az nem gazdaság, mert felét elszórják a lovak.

– Álljon mellette, hogy el ne szórják.

– Akkor sem eszik.

– Egy szó, mint száz, nem fognak rászedni, csak az olcsóbból rendeljen.

A kocsis kölletlen rázta fejét, s dümmögve távozott.

Később a komornára került a sor, ki tömérdek szappant enged fogyasztani.

Végre a szakácsnéra perelt, kinek kiadásait túlzottaknak nyilvánítá, s az élelmi szerekkel való bőkezű bánás miatt is megrótta.

Az inast e pillanatban rossz csillaga vezérlé Valeria elébe, ő is kikapta az olajpazarlás s a maradékgyertyák elsikkasztása miatt a maga részét.

E sajátságos időtöltés után öltözéshez látott, mit nagy gonddal és sok művészettel bevégezvén, fogatát előrendelé.

Pálmayékhoz kocsizott, hogy örököse számára Angeliquet megkérje.

Angelique szemlesütve mosolygott. -55-

Pálmay báróné méltóságteljesen adá beleegyezését.

És egész családi bizalmassággal kezdették a tervelést, a jövőből oly képeket szőve bele, mikre Angelique egész ártatlansággal elpirult, de a beszélgetőket még sem hagyá magukra. Hja! a dolog őt érdeklé legjobban.

-56-