VIII.

Miska ránczba szedett homlokkal hallgatta volt a gróf szavait, ki arról biztosította, hogy ő nem volt árulója s hogy akarata ellenére történt az elfogatás. A gróf e daczos magatartással szemben, bár kínnal, de megtartotta nyugodt, majdnem kérlelő hangját. Szava által annyira kötve látta magát a haramia iránt, hogy kétségeivel szemben megalázta magát legbensőbb titkainak elmondásáig: elmondta Miskának, hogy mily aggasztó állapotban látta nejét s hogy kénytelen volt őt a titokba beavatni, hogy megmentse a megőrüléstől vagy a haláltól. Mind ennek kevés látható hatása volt a megátalkodott lelkű legényre, a ki hallgatva, gúnyosan fintyorított szájjal ült ott ágya szélén. – Lásd, – mondá a gróf végűl, – az oly hibát mindig meg kell bocsátani, a melyre az asszonynép viszi rá az embert. Én is azért bocsátom meg könnyebben, hogy gazdádra ráfogtad a fegyvert, mert szentül hiszem, hogy asszony izgatta cselekvésedet s hogy nem igen tehetsz róla. Igaz, tudod-e, hogy lakodalom lesz nemsokára Salkházán? A kis Juczit elveszi a Botos ispán. Ha megfogadod a szavamat s azt mondod a birónak, hogy a 6000 forintot -332- ajándékba kaptad tőlem, akkor ott tánczolhatsz még a lakodalmon.

Miska üvöltött dühében. Hogy hozzámegy a vén gazemberhez – az a lelketlen, nyomorúlt teremtés, a kinek kedveért ő haramiává lett! Oly sietve, oly mohón, mintha csak arra várt volna, hogy ő börtönbe kerüljön! S ezzel odaborúlt gazdája elé, átkarolta térdeit és zokogva kért bocsánatot.

A grófot e könyek meg nem hatották; undorral bontakozott ki a kétségbeesett ember karjai közűl s csak azt tanácsolta neki, vonja vissza vallomását s igyekezzék innen kiszabadúlni – aztán menjen világgá. Az ajtóban aztán megfordúlt és még ezeket mondta: – Rajtad áll, hogy innen szabadúlj és hord máshová irhádat. Én megtettem mindent, hogy megegyengessem az utadat. De mivel abban a hitben voltál, hogy félek tőled, hát megmondom még azt az egyet, hogy szemem elé ne kerülj ebben az életben, mert szó nélkül lelőlek, mint a kutyát.

Ezzel kiment a gróf és Miska az ágyra dőlve, átengedte magát tehetetlen kétségbeesésének. Csak mikor kisírta dühét, akkor vette észre, hogy ágyán tárcza maradt; hatezer forint volt benne, egy része kisebb bankókra fölváltva.

Virradóra Miska el volt határozva, hogy vallomását visszavonja és szabadúlni igyekszik. A biró elé kivánkozott s ott elmondotta, hogy szerelmes volt, s kedvese hűtlensége vitte rá, hogy magát bűnnel vádolja. A pénzt urától ajándékba kapta; az összeg feltűnő nagyságát ura nagylelkűségével -333- igyekezett magyarázni, valamint azzal, hogy a grófnak házasság előtti kalandjaiba be volt avatva.

De a biró és különösen az államügyész kötve hitt az új vallomásnak és új tanúkat idézett; köztük volt Juczi is. E lánynak rossz lelkiösmerete volt a dologban, s így természetesen azt hitte, hogy még erősebb gyanú alatt áll, mint mely a valóságnak megfelel; Miskától is félt, hogy ha hirtelenében ki talál szabadúlni, még akadályt gördíthetne esküvője elé. Megtett tehát minden lehetőt, hogy az inast bemártsa; erőszakos, álnok természetűnek mondta, olyan embernek, ki már őt is halállal fenyegette s kitől minden gonoszság kitelik. Az ő vallomása döntő lett s Miskát az első fokú biróság elítélte.

Két nappal rá megvolt a komorna menyegzője Botos ispánnal. Hét megyére szóló ünnepség volt az és heted napig is arról beszéltek volna, ha nem jő közbe egy még nevezetesebb esemény: a Miska elillanása a megyei fogházból. Reggelre kelve üresen lelték börtönét; az ablak nyitva volt, a vasrács keresztül reszelve, a falról egy kötélhágcsó lógott alá. A porkolábsegédnél két újdonatúj ötvenes bankót találtak. Világos volt, hogy meg volt vesztegetve; de hogy honnan vette Miska a pénzt, azt senki sem tudta kitalálni.

A gróf hallgatott. Örült a gazember szabadulásának, de nem volt ment minden nyugtalanságtól. Folyvást azon gondolkozott, hogy hová fordulhatott a legény és hogy mit fog csinálni? A mily szilaj lelkű ember, az ég tudja, hogy még -334- mily gaztettekre vetemedik s most a gróf ezekért is felelősnek érezte magát. Egy este Juczit magához hivatta és intette, hogy vigyázzon, – ne menjen ki egymaga az erdő felé, mert Miska kiszabadúlt és ki tudja, hogy nem áll-e boszút terhelő vallomásáért. Az ispánné csak nevetett s azt felelte, hogy ő bizony nem fél Miskától; először is tiszta az ő lelkiismerete s aztán – tud ő Miskával bánni! A gróf boszankodott a menyecske könnyelműségén és jobbnak látta az ispán úrhoz intézni figyelmeztetését. Botos úr illendően megköszönte a jó tanácsot, mondván, hogy ő békés természetű, már hajlott korú ember, a ki senkit sem bánt s kinek nem is igen lehet bántódása. E mellett egy fényes kis revolvert húzott ki kabátja zsebéből. – Nem a Miska miatt vettem, méltóságos uram, hanem csak úgy. Öreg embernek, ha fiatal felesége van, mindig jó az ilyent magával hordani. – A gróf mosolygott az őszfejű fenelegényen és kissé nyugodtabban tért szobáiba.

Hajnal felé az ispán kertje felől két lövés dördűlt el. A kik odasiettek, Juczit és Miskát főbe lőve találták a porta alatt. A Juczi kendőjébe csavarva ott lelték az ispán minden készpénzét. Világos volt, hogy szökni készült a kiszabadúlt zsiványnyal; de Miska részéről a szöktetési terv csak ürügy lehetett s amint az ispánnét a ház határáig vitte, agyonlőtte őt is, magát is. Ezt bizonyította a közhit szerint az az újdonatúj revolver, mely Miska jobb keze felől találtatott.

Ez volt az általános fölfogás, melyhez a törvényszék -335- is csatlakozott. A gróf nem merte jobban megnézni azt a revolvert, mely előtte igen ismerősnek tetszett. Botos ispán két héttel rá fölmentését kérte és meg is kapta.

Így beszélték el nekem a kis történetet. A ki ért az efféléhez, novellát is csinálhatna belőle.

-336-

-337-