Kezem szomorú áldását hinti:

Óh, tegnapi halott mozdulatok,

Óh, érintések halott kéje,

Óh, tegnapi kis bánataink, ti,

Óh, tegnapi bizakodásaink,

Óh, tegnapi-tegnap igéje:

Noli tangere.

Néztük: az Ember

Különbje magas szivárvány-hidon

Istenülésnek amint neki-vág

És gazdagodik, mind-gazdagodó

Kényességekkel, új ingerekkel

S hogy mégis-mégis szép e hivalgó

Jószág, az Ember: maga a világ.

Ön-imádatunk kelyhe kicsordult

S mindenkiket megitatni akart

Nehéz kedvéből, e drága borbul.

S a ma: didergő; gyászos büszkeség:

„Ne félj!“„Ne osztozz!“ – kis biztatások

Lemészárolt, dicső tervek felett,

Kik élet voltak és többek voltak,

Mint dobott, hulló, apró emberek.

Óh, tegnapi cirkulusok, halott,

Szent ábrák, gyilkos árkokba fultak.

Kezem szomorú áldását hinti:

Óh, tegnapi halott mozdulatok,

Óh, érintések halott kéje,

Óh, tegnapi kis bánataink, ti,

Óh, tegnapi bizakodásaink

Óh, tegnapi-tegnap igéje:

Noli tangere.

Óh, hóhér Idő,

Óh, tegnapi-tegnap igéje,

Megrontásoddal megszépült varázs.