»Adj valamit nékik, Uram, de mit kérjek, hogy adj? Adj gyermek-vesztő méhet nékik és téj nélkül való kebleket…« »Annak okáért olyanná lésznek, mint a reggeli köd, mint a reggel felkelő harmat és mint a polyva, melyet a szél elhajt a szérüről és mint a füst, mely a kürtőről kimegyen és eloszol.« Hóseás könyve, 9., 13.

Zsivány-vérük utolsót lobban

(Ezért olyan dühös vakok, rohanók).

De megették rabolt kenyerük javát

Galád, bünös, mult századokban

S már tartanak hitvány, zsoldos sereget.

Hóseás átka fogant rajtuk,

Hős vezérük is veszendő, kerge kos,

Vén ajtóiknál hiába állanak

Cifra ruháju szolga-hajduk,

Háló kamrájukba a Sors beoson.

Nemzetségük dölyfös fejérül

Már-már hull is az inogó korona,

Olyanná lesznek, mint a reggeli köd,

Magzatjaiknak sora gyérül

S polyvásan könnyü, melyet elhajt a szél.

S hiába jönnek vér-ebekkel:

Gyáva a zsoldos s azé, ki fizeti,

Veszett zsiványoknak éj a sátoruk,

De tiszta bátraké a reggel,

Az ész, a tűrés, a mag és a Jövő.

Meddő méh, tej-nélküli keblek:

Szik-sorsuk ez, hiába oly tombolók,

Rejtett törvények kibontják titkukat,

Miket érésig rejtegettek.

Tombolj zsivány-had, az átok fogott.