A Télnek fehér asztalánál,

Oriás magyar asztalon

Megindult a lakodalom.

Inség-lakájok hurcolják föl

A jó siralom-étkeket

S millió vendég ténfereg.

Serlegekben a bú sötétlik,

A bú aludt vérü bora:

Szörnyüséges Úrvacsora.

És nem jön kedve Tél-királynak

Asztalt bontani s kérdeni,

Pedig vón válasz, de mennyi.

Csak a vendégek sokasulnak

S a nincsen lakomája foly

S a könnyektől szőkül a bor.

Ha a Tavasz majd egyszer eljön,

Asztalt bont és rendet teremt,

Nem lesz már itt csak csupa rend.

Az asztalnál csontvázak ülnek,

Úri nagy csönd lesz és pogány,

Mint egy nagy, bécsi lakomán.