A régi csapszékbe gyerünk,

Hol a magyar lyány és a fáta

Egyformán kivánta

Tréfánk és furcsa ingerünk.

Tán meghal ez a kicsi dal,

De a dalok oly bőven jönnek,

Jönnek és köszönnek

S mégis mienk a diadal.

Most már helyt-állunk mindenütt,

Mert az a legény, aki állja,

Nem, aki bánja

S nem, aki nem vár s hamar üt.