Szomory Dezsőnek küldöm.

Ha jókedv űz, horkantan állok

Örömöm gyarló célja előtt,

Oh, nagy, komor, hős ideálok,

Fajom, átkom, bús, magyar mezők,

Szabad-e még sírva-vigadnom?

Ha bűneim meg-megtipornak,

Ha vérem iszapjába esem,

Vajjon nem az ős bosszú-bornak

Mámora gyilkol rejtelmesen,

Régi, nagy bűné és keservé?

Minden olyan reménytelenség,

Ami ma a szivünkben magyar,

Minden olyan szomorú törvényt,

Titkot, bűnt és bűnhődést takar,

Minden percünk kis, magyar fátum.

Fejünkre lassan-lassan nőnek

A beteljesedett végzetek

Tegnapján és mostanján az Időnek.

Mindenki mindenkiért beteg,

Beteg századokért lakolva.