(1708 szept. 2.)
A kölesdi harczon, a kölesdi harczon
Hej! én is ott voltam, elejének vágtam;
Elejének vágtam, közepét bontottam,
Mint kaszás az füvet, döntöttem, rontottam.
Mikor Balogh Ádám a kardját emelte:
Sándor László akkor dandárt reávitte.
«Vedd fel, fiam, bátran németnek lövését,
Ne mutasd szivednek semmi röttenését,
Ne mutasd szivednek semmi röttenését!»
Mikor Balog Ádám a kardját emelte:
Szekeress István is ezerét vezette.
«Rajta, rajta! rontsad ráczok sűrű rendét –
Hadd ne dúlja gaz nép édes hazád földét!»
Az Sió berkéig lőn nagy sivalkodás,
Fel Simontornyáig, sűrű nagy roppanás,
Akkor Balogh Ádám indíta több hadat:
Német is elveszett, a rácz is elszaladt.
«Haj, édes ezerem! Haj Somogyi Ádám!…
Most immár utánna, mindenütt az hátán!
Most immár utánna, mindenütt az hátán!»
Lovassa üldözte, – gyalogja öldözte,
Szegszárdig az mezőt vérével öntözte.
Megégett Ráczország, megmaradt három ház…
Elesett négyezer, megmaradt három száz.