(1708 szept. 2.)

A kölesdi harczon, a kölesdi harczon

Hej! én is ott voltam, elejének vágtam;

Elejének vágtam, közepét bontottam,

Mint kaszás az füvet, döntöttem, rontottam.

Mikor Balogh Ádám a kardját emelte:

Sándor László akkor dandárt reávitte.

«Vedd fel, fiam, bátran németnek lövését,

Ne mutasd szivednek semmi röttenését,

Ne mutasd szivednek semmi röttenését!»

Mikor Balog Ádám a kardját emelte:

Szekeress István is ezerét vezette.

«Rajta, rajta! rontsad ráczok sűrű rendét –

Hadd ne dúlja gaz nép édes hazád földét!»

Az Sió berkéig lőn nagy sivalkodás,

Fel Simontornyáig, sűrű nagy roppanás,

Akkor Balogh Ádám indíta több hadat:

Német is elveszett, a rácz is elszaladt.

«Haj, édes ezerem! Haj Somogyi Ádám!…

Most immár utánna, mindenütt az hátán!

Most immár utánna, mindenütt az hátán!»

Lovassa üldözte, – gyalogja öldözte,

Szegszárdig az mezőt vérével öntözte.

Megégett Ráczország, megmaradt három ház…

Elesett négyezer, megmaradt három száz.