(1707. első feléből.)

Sárvár alatt sűrű berek a Csere;

Leskelődő labanczokkal van tele;

Sűrű berek még sincs annyi levele –

Mint a mennyi lompos labancz bújt bele.

Héja madár le-lecsap a fölyhőbűl…

Lovas labancz ki-kicsap az erdőbűl,

Kuruczot lát, hertelenűl megpördűl,

Tőrbe csalni úgy akarná, de nem gyün.

Kuruczokat Bezerédi vezeti,

Ki a kardját német hússal eteti,

A csújtárját7) német vérrel festeti,

Tíz-húsz rácz ha reágyün, csak neveti…

Bezerédi tánczoltatja a lovát,

Villogtatja rettenetös pallosát,

Dobot veret, fuvatja a trombitát,

Meg is indul, odacsap, meg hátat ád.

Bolond észszel a rácz magát elhivé;

Csak úgy árad a berekből kifelé,

Szép térhelyre Bezerédi kivivé,

Ott egyszersmind arczul fordul s vág belé.

Az német is kiözönlik rácz után,

Gyalog vagyon, a kurucz jó paripán;

Bezerédi hires serény kapitány:

Közre kapja, vágja, rontja szaporán.

Bezerédi hires vitéz kapitány;

Sarabolja-darabolja magyarán.

Az német is neki búsul egynihány,

Rája támad, lüvés esik az lován.

Bezerédi elvesztette az lovát,

Bukompanni megtalálta a nyomát;

Odaugrat, rázza hegyes dragonyát…

Bezerédi gyalog is nagy harczot ád.

Az sok labancz mikoron rárohana:

Bezerédi csak egyedűl ott vala,

Jó kardjával hármat-négyet suhinta –

Németekben tágosságot úgy csapa.

Párduczbűrét az nyakábúl levonák,

De az árát életekkel megadák;

Odamennek egyníhány jó katonák –

Dandárját az németnek ott megnyomák.

Több kurucz is, hogy meglátja ezeket,

Bátorodik, űzi, mint az ebeket…

Bezerédi maga űz egy sereget,

Sárvár felé ugy hajtják a németet.

A Rábában vértűl hiznak az halak,

Véres vizben egymásra tátogatnak,

Dícsírgetik Bezerédit magoknak:

Hogy ő volna fundátora javoknak.

Német testek buritják az parragot,

Vadmadarak lakodalmat laknak ott;

Dícsírgetik Bezerédit, Baloghot:

Hogy nekik oly rakott asztalt rakatott.

Kél a szél, a fákat vígan legyinti;

Kuruczokat az jó Isten segíti, –

Országunkat még egyszer megépíti,

Német ebtűl valahára megmenti.