Oh! mint búsul kis gilicze,

A ki társát elvesztette;

Társát egy vad elkergette,

Talán eddig meg is ölte.

Én elmegyek arra helyre,

Hol kiomlott piros vére,

Hol szaggatták szálkás húsát,

Ott rakatok egy kápolnát;

A csontjából kirakatom,

A vérivel föliratom:

Hogy vagyon az árva dolga,

Ki hazáját rég elhagyta!

Én egy igaz árva voltam,

Ki hazámat rég elhagytam,

Viz mentére elindultam

Ha megtalálnám a társam.

A királyné ablakában

Egy kis arany galiczkában

Megtaláltam; de rabságban,

Igy énekel bánatában:

«Hej gilicze, kis gilicze,

Mért jöttél te ilyen messze!

Menj vissza te arra helyre,

Honnét jöttél ilyen meszsze!»

S visszafordult arra helyre,

Honnét jött ilyen messzire,

Fejét földre csüggesztette,

Szárnyát széjjel terjesztette,

Magát holttá eresztette:

Hogy a társát elvesztette.