Ihon nevekedék

Egy arany almafa,

Körül folyta tövét

Gyenge gyopár virág;

Alatta üldögél

Szegény árva leány.

Köti koszoruját,

Siratozza magát:

– «Sem apám, sem anyám,

Sem gondom viselő.»

Az ajtón hallgatja

Egy kevély katona:

«Ne sirj, ne keseregj,

Szegény árva leány,

Leszek apád s anyád

Mint gondod viselő.»

«Nekem bizony ne légy,

Te kevély katona,

Mert nekem is vagyon

Jegyösöm, gyürüsöm,

Kiért én elvártam

Hét szép esztendeig,

Hét szép esztendeig

Teljes harmadnapig.

De én még elvárom

Hét szép esztendeig,

Hét szép esztendeig,

Teljes harmadnapig;

De ha akkor se jő,

Én aztán elmegyek

Az apáczák közé,

Az apácza földre,

Ott én a mig élek

Istent is szolgálok,

Ha pedig meghalok:

Isten előtt állok.