Amely leány sokat szeret,

Jámbor asszony soh’ sem lehet;

Mihelyt kontyát félre csapja,

Az urát mindennek mondja.

Nevezi az urát lónak,

Hol deresnek, hol fakónak,

Magát pedig mondja jónak,

Nem embere a jó szónak.

Mindig szalad az ablakra,

Mint a csikó az abrakra.

Ha az ura kérdi, mit néz,

Már arra a felelet kész:

«Ugyan férjem, mit kérdezed?

Egy jó barátom érkezett.

Eredj hamar a konyhára,

Gondod legyen vacsorára.»

– Ha eztán is igy fogsz tenni,

Hát szépen el fogunk válni.

Tudom, asszony, megsiratod,

De késő lesz a bánatod!

Látod, asszony, hogy nyergelek,

Mégsem hiszed, hogy elmegyek,

Lovam lába indulóra,

Magam szája bucsúzóra.

«Jaj istenem, mit csináljak,

Olyan vén embernek adtok!

Annyit adok a szavára,

Mint a szomszéd kakasára.

Ha mégegyszer lány lehetnék,

Majd megnézném, kihez mennék!

Megválogatnám a legényt,

Mint a piaczon az edényt!»