‚Magas a partja, friss a viz benne,

Itasd meg, rózsám, lovamat benne!‘

«Jaj nem itatom én,

Mert kicsiny vagyok én,

Félek én tőle.

A te lovadnak hegyes patkója,

Ha közel mennék hozzá, megrugna;

Jaj nyomorék lennék,

Férjhez nem mehetnék,

Meghalnék búmba’!»

‚Ne félj, galambom, lovam nem hamis,

Szelid vagyok én, szelid lovam is.

Nem rug, nem haragszik,

Ha friss vizet iszik, –

Megnyal tégedet.‘

«No hát galambom, majd megitatom,

S ha engem megrug, lelked okolom;

Majd jól megitatom,

Jó fűre is hajtom

Kedves angyalom!»